nlc.hu
Aktuális

Direkt36: Gyurcsány Ferencnek évek óta viszonya volt a DK egyik munkatársával

A viszony állítólag nyílt titok volt a pártban.
Gyurcsány Ferenc - fotó: MTI/Purger Tamás

Kínos szerelmi viszonyról értesült a Direkt36. A portál információi szerint Gyurcsány Ferencnek évek óta viszonya volt a DK egyik munkatársával.

A viszonnyal néhány évvel a DK 2011-es megalakulása után szembesült a párt két meghatározó politikusa, Molnár Csaba és Sebián-Petrovszki László. Úgy gondolták, hogy a kapcsolat politikai kockázatokat hordoz. Egyrészt a szervezeten belüli dinamikát felboríthatja, ha az egyik munkatárs a főnök szeretője. Másrészt, ha a viszony kiderülne, az nemcsak a nemrég alakult párt számára lenne kínos, hanem romba döntené Gyurcsánynak azt az imidzsét is, hogy boldog házasságban él a feleségével, Dobrev Klárával.

Emiatt Molnár és Sebián-Petrovszki ki akarta rúgni a Gyurcsánnyal szerelmi viszonyt folytató munkatársat. Gyurcsány ezt eleinte nem ellenezte, később azonban meggondolta magát. Ennek köszönhetően a hölgy  visszakerült a korábbi pozíciójába – tudta meg a Direkt36.

Mint írják, ezt követően a szerelmi viszony fokozatosan nyílt titokká vált a párton belül: többször előfordult, hogy Gyurcsány és a szeretője vidéki eseményeken közös szobában szálltak meg, a csapatépítésekről pedig kettesben távoztak. 

A portál információi szerint ehhez hasonló epizódok mellett politikai nézeteltérések is mérgezték Gyurcsány és Dobrev házasságát, amely 2024 őszére annyira megromlott, hogy szétköltöztek. Később ugyan még tettek egy kísérletet a házasságuk megmentésére, ez azonban sikertelen volt, így idén februárban eldöntötték, hogy el fognak válni.

Fotókon Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára szerelmének legszebb pillanatai:

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára fiatalon
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára esküvő
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára csók
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pillantás
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára ölelkezés
9 fotó

Kiemelt fotó: MTI / Purger Tamás

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top