nlc.hu
Aktuális

Eltűnt egy 39 éves magyar nő – a dohai reptéren veszett nyoma

Felföldi Ágota szeptember 29-én még felhívta édesapját telefonon, azóta nem tudják őt elérni.

A 39 éves, siklósi születésű Felföldi Ágota szeptember 29-én indult haza Zanzibárból – írja a Blikk. A nő Dohában átszállt a Qatar Airways gépéről. Este fél hat körül hívta fel édesapját, akinek elmondta, hogy másnap, szeptember 30-án érkezik Budapestre. A telefonhívás óta azonban Ágota eltűnt, semmit nem tudnak róla. A nő mobilja ki van kapcsolva, WhatsAppon és Messengeren sem elérhető.

Eltűnt egy 39 éves magyar nő – arab reptéren veszett nyoma

A család hívta a dohai repülőteret és az ottani rendőrséget,

ám eddig nem jártak sikerrel, sőt a helyi magyar konzulátuson sem vették fel a telefont. A Liszt Ferenc repülőtér illetékesei sem tudtak információval szolgálni Ágota esetleges hazaérkezéséről. Ágota eltűnését édesapja jelentette be október 1-jén a Pécsi Rendőrkapitányságon, emiatt a rendőrség körözést adott ki. Felföldi Ágota 171-175 cm magas, vékony testalkatú, haja szőke, vállig érő, szeme kék, és virág tetoválása van az egyik lábszárán és hasán.

A család arra kér mindenkit,

hogy aki szeptember 29-e óta látta Felföldi Ágotát, beszélt vele, esetleg információval rendelkezik tartózkodási helyéről, az azonnal értesítse a Pécsi Rendőrkapitányságot a +36 72 504 450-es telefonszámon vagy jelezze a hozzátartozóknak.

Kép forrása: Pixabay

Google Trends Felföldi Ágota

Keresések Google Trends infografikán: Felföldi Ágota

Eltűnt egy 39 éves magyar nő – a dohai reptéren veszett nyomaEz a tartalom a Google-lal kötött fizetett partnerség keretében készült, amelynek célja a Google Trends népszerűsítése.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top