nlc.hu
Aktuális

Drámai pillanat a Sztárboxban: Árpa Attila megsérült, Mészáros András maradt a bajnok

Az Árulok műsorvezetője kiakadt, amiért a szemsérülése miatt leállították a meccsét.

A Sztárbox második elődöntő napját Árpa Attila és Mészáros András címvédő gálamérkőzése zárta, amelyet a nézőknél is jobban várt a két színész. 

Mindketten komoly munkát tettek bele a felkészülésbe, hiszen mindkettőjüknek nagy volt a tét: Árpa Attila – aki most lépett ötödszörre a ringbe, hiszen tavaly is bokszolt – a bajnoki címre pályázott, Mészáros András pedig mindenáron meg akarta védeni azt.

Az első menetben a tíz évvel fiatalabb Mészáros dominált, a másodikban azonban Árpa volt a jobb.

A harmadik menet azonban nem indult el, a találkozójuknak így rövid úton vége szakadt. Árpa Attila ugyanis megsérült a ringben (a heves küzdelemben felszakadt a szemöldöke és erősen vérezni kezdett), így az egészsége érdekében nem folytathatta a mérkőzést.

Az orvos úgy gondolta, ezzel a sérüléssel veszélyes lenne volna folytatni a meccset, ezt jelezte is a mérkőzésvezetőnek. Árpa Attila és az edzője ugyan folytatni akarták, a bíró azonban ezt nem engedte, és beszüntette a találkozót. Mészáros András így technikai K.O.-val megvédte a 2024-ben szerzett nehézsúlyú bajnoki övét.

Árpa nagyon csalódott volt – írja a Blikk -, nem értette, hogy miért vetett véget a bíró a meccsnek. Azzal érvelt, hogy ilyen a boksz, ahol adnak és kapnak az emberek, és történik ilyen sérülés. Szerinte a harmadik menetben kiütötte volna Mészáros Andrást. Zárásként pedig megjegyezte: reméli, hogy egyszer még megszerezheti az övet. 

Fotókon Árpa Attila és Mészáros András meccse:

13 fotó

Kiemelt fotó: Sajtóklub

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top