nlc.hu
Család

Házasság első látásra: máris megcsalás történt

Dráma a párkereső reality-ben.
Házasság első látásra - fotó: Sajtószoba

A Házasság első látásra legutóbbi adásában a friss házasok végre találkoztak a pszichológusokkal. Az első közös terápia azonban korántsem volt felhőtlen, ugyanis vannak még olyan házaspárok, akik egyáltalán nem találták meg a közös hangot. Ilyen a 60 éves személyi edző és taxis, Sanya, valamint az 5 évvel fiatalabb neje, Rita.

A férfi számtalanszor minősíthetetlen hangnemben és stílusban beszélt a feleségével, még a szakemberek előtt is. A terápiájuk egy pontján pedig kijelentette, hogy ő ezt befejezte.

Rita erre fényképes bizonyítékkal állt elő, miszerint Sanya máris megcsalta őt: a felvétel szerint egy szőke nővel enyelgett az elmúlt napokban – számolt be a tenyek.hu.

A hajléktalanná vált férfi először mindent tagadott, majd kijelentette, hogy ő inkább a nyitott házasságot preferálná.

Rita és Sanya amúgy már a nászútjukon folyamatosan vitázott, többek között az anyagiak miatt is. A konfliktusuk akkor egy ártalmatlannak tűnő helyzetből indult: Sanya meghívta Ritát egy fagyira, később azonban, amikor megéhezett egy szelet pizzára, úgy gondolta, ezúttal a  felesége fizessen. Rita viszont ezt nem tartotta helyénvalónak. A vitájuk erre pillanatok alatt elmérgesedett.

Fotókon Rita és Sanya esküvője a Házasság első látásra 3. évadában:

9 fotó

Kiemelt fotó: Sajtóklub

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top