A mesék, a dalok és én
Amióta az eszemet tudom, mindig is történeteket osztottam meg a családom tagjaival, igaz, először dalok és tánc formájában. Már kicsi koromtól koreográfiákat készítettem, különös módon vonzott a balladák tömör, megrendítő világa, s egész gyermekkoromat belengte a 80-as évek erdélyi magyarságának ragaszkodása a népzenéhez, a néptánchoz, az irodalomhoz, a magyar szóhoz – ez volt akkoriban a megtartó erő. Könyvtáros szüleim odaadó nevelése, szemléletformálása életeim végéig elkísér.
Amikor már magyarországi általános iskolásként egy népdalversenyre készülés során kiderült, milyen is igazán énekelni, mindenki arra buzdított, hogy fontos a népdalokkal alaposabban is foglalkoznom. Beszippantott a táncházmozgalom, a közös éneklés és a színpadi előadások világa. Gimnazistaként irodalmi és népzenei esteket, rendhagyó népzene-órákat szerveztem zenész és néptáncos barátaimmal. Ekkoriban szereztem a most is használt és alapul szolgáló néprajzi-népzenei ismereteimet.
A mesék igazán akkor kérezkedtek be hozzám, amikor egy életválság idején odaszédelegtem Bajzáth Mária „Népmesekincstár” mesepedagógiai kurzusára, s onnantól kezdve – habár nagyon nehezen nyitották ki kapuikat a mesék, meghatározó része életemnek az élőszavas mesélés, a mesepedagógia fontosságának hirdetése.
Szerencsémre nemcsak kisiskolásoknak, hanem óvodásoknak, kamaszoknak, felnőtteknek is mesélhetek, a történeteket mindig kiegészítem hagyományismereti és népzenei ismeretekkel, ha olyan a mesehallgató közösség, akár a közös éneklés is része az alkalmaknak. A meséket nemcsak tanórákon, foglalkozásokon, hanem családi és felnőtt mesedélutánokon is mondhattam, mondom.
Könyvtárosként és könyvtárostanárként (ha tehetem) mindig megmutatom a mesék könyves forrásait, a hagyományismereti és népzenei elemek kapcsán pedig mindig igyekszem felhívni az MTA Zenetudományi Intézetének remek adatbázisaira.
Bajzáth Mária útmutatása és közel két éves rendszeres meséléseim alapján tanulmányt írtam az alsó és felső tagozat közötti átmenetet segítő lehetséges mesepedagógiai módszerekről, s ma is úgy gondolom, e módszer által, a mesék által, az odafigyelés és a szeretet által mesehallgatóvá szeretett gyermekek élete könnyebbé válhat. Mert elhiszik magukról, hogy képesek hőssé válni.
Hiszem és vallom, hogy a népmesék, a történetek és a dalok megosztásával közel lehet kerülni a másik emberhez, közel lehet kerülni önmagunkhoz, a természethez, örökölt értékeinkhez.
