1993-ban végeztem általános iskolai tanítóként (Néptánc szakkollégium) a békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán. Szülővárosomban, Mezőhegyesen az akkori kis osztályommal lettünk mindannyian „elsősök”. Csodás év volt!

1994 őszén az út Békéscsabára vezetett, ahol „szerencsével jártam” és a Békés Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárának munkatársa lettem. Hálás vagyok egykori kollégáimnak, különösen Diósné Csontos Juliannának, osztályvezetőmnek, hogy támogatott minden törekvésemben, közben példát mutatott és rengeteg tanácsot adott a gyerekekhez való kapcsolódáshoz. Mindig fontos volt számomra a néphagyomány, a népmese, a népi játék és a tánc beillesztése a gyermekfoglalkozásokba, bizony előkerülnek rigmusok, találós kérdések, közmondások, népdalok is. A 11 éve népszerű, Mesejárat elnevezésű programunkban a kezdetek óta részt veszek, ez az egyik és számomra nagyon kedves pillére az óvodáskorú gyermekekkel való találkozásnak. Táborok, nyári éjszakák a gyermekkönyvtárban, vetélkedők, játékok, közösségi kiállítások, alkotó tevékenységek, diafilmek, papírszínház… – kreativitást igénylő feladatok, melyekbe – ha akadnak nehézségek is – örömmel vágok bele.

Remélem, még sokáig ezt tehetem! Mint minden gyermekkönyvtáros, én is törekszem a folyamatos megújulásra a mesefeldolgozások során.

Hiszek a mesék és a közösségben átélt „mesés” élmény varázserejében. A lehetőségek tárháza kiapadhatatlan, de a forrás maradjon tiszta! Ezt tartom a legfontosabb célomnak.

Hálásan köszönöm a megtisztelő jelölést!

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top