A mesék a mindennapjaim részét képezik. Emlékeim szerint én mindig meséltem. Kicsi koromban, elalvás közben történeteket találtam ki magamnak. Az óvodában sokszor meséltem a kisebb gyerekeknek. Aztán írni kezdtem, amikor épp nem akartam elmondani, ami a szívemet nyomta. Nagyobb koromban verseket írogattam, mert úgy sokminden könnyebb volt. Aztán meséltem a tanítványaimnak, majd a gyermekeimnek, ami még a mai napig is a mindennapok része, amiért nem tudok elég hálás lenni, hogy a kisfiam nem igazán akar felnőni. Megismerkedtem csodás felnőtt mesemondókkal, akik segítségével elhoztam a mesét az iskolában, ahol tanítottam. Hason fekve a teremben olvastuk naphosszat a Millenium Expressz -t…most könyvtáros lettem és éjjel-nappal falom a könyveket, hogy olyan meséket vigyek a gyerekeknek, ami engem is elvarázsol.
Mesemondó versenyt szerveztem a héten, hogy most ők meséljenek nekem, mert a mese maga a csoda. Bármilyen történet, amiben megelevenedik a gyermek, ahol nyíltan vagy burkoltan hallom a belső hangjukat, amikor egy sóhaj, egy elrévedés többet mond bárminél. A mese panasz, büszkeség, bizalom, titok…..maga a gyermek, maga az EMBER.
