nlc.hu
Mesélő Pedagógus

Gulyásné Forgó Eszter

Gulyásné Forgó Eszter, gyermekkönyvtáros vagyok 1988. szeptember 1. óta a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban. A munkámban a mesék, a mesélés központi szerepet foglal el!

Nagyon fontosnak tartom a mesék megismertetését, megszerettetését a gyerekekkel! Vallom Bruno Bettelheim gondolatát: “A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.”

36. éve rendszeresen mesélek a gyerekeknek, hiszen 1989. október 4-én alapítottam a Gyermekkönyvtárban a Meseklubot, amely azóta is folyamatosan működik, eleinte kéthetente, most pedig havonta tartott foglalkozásokkal, melyeknek többségét akkor is és most is én tartom, így már közel 500 alkalommal!

Ezt a klubfoglalkozást óvodásoknak és kisiskolásoknak szervezem, melyre egyéni érdeklődés alapján jönnek a gyerekek a szülőkkel.  Felolvasok vagy papírszínházzal előadok egy népmesét vagy műmesét, aztán beszélgetünk a meséről, majd készítünk a meséhez kapcsolódóan valamilyen alkotást, bábot, figurát, díszt vagy képet. Nagyon jó érzés, amikor az egykori foglalkozásokra jött gyerekek már felnőttként is szívesen visszajönnek, hozzák a saját gyerekeiket is!

A Meseklub foglalkozásokon kívül a másik nagy kedvenc könyvtári munkám a papírszínház meseelőadás, nem csak a személyes részvételű foglalkozásokon, hanem online is a Könyvtárunk Facebook oldalán!

Rendszeres Mesék a könyvtárból: online papírszínház meseelőadásokat kezdtünk közzétenni a pandémia idején, 2020. végétől kezdve a Könyvtár Facebook oldalán, kétheti rendszerességgel az én előadásomban, mesélésemmel.

A Japánból eredő és igen népszerű Papírszínház, a Kamishibai a mesélést, a mesekönyveket mintegy színházzá alakítja. A fakeretben mozgatható nagyméretű lapok segítségével mesélek a gyerekekkel, ill. a kamerával szembefordulva, a lapok mozgatásával, az ebből eredő játékkal és ennek drámai hatásával különleges színházi élménnyé varázsolhatja a hagyományos meseolvasást. A papírszínház meseelőadás során mindenki jól láthatja a képeket, a figyelem egyszerre tud az illusztrációkra és a mese szövegére is irányulni.

Ezt a kétheti online meseelőadást majdnem 5 éven át, 2025. júniusáig, egészen addig folytattam, míg elő nem adtam, el nem meséltem a több mint 100, könyvtárunkban megtalálható összes papírszínház mesét. A rendszeresen, kéthetente felvett meséket a Csemegi Károly Könyvtár Facebook oldalán közzétettük, és a Videók között még ma is megtalálhatók ezek a meseelőadás felvételek, s egyre nagyobb, több százas nézettséggel, lejátszással, igen népszerűek!

Természetesen azóta, a pandémia után már nem csak online mesélem a papírszínházat, hanem a személyes jelenlétű Meseklub és egyéb Barangolás a könyvtárban vagy Mesés kézművesség foglalkozások alkalmával is a kis óvodásoknak és a kisiskolásoknak és nagyon tetszik a gyerekeknek, én pedig nagyon szeretem mesélni!

18 éve, 2007. óta napközis Mesetáborok szervezését kezdtük meg a Gyermekkönyvtárban, melynek egyik kezdeményezője, vezetője vagyok. A „Meseország” és „Mátyás király udvarában” címmel, magyar népmesékkel és Mátyás-mesékkel ismerkedtek a kisiskolás táborozók 2 turnusban is. 2008-ban a „Népek meséi” táborokban idegen népek, más országok népmeséivel, kultúrájával foglalkoztunk. Az utóbbi években pedig már egy turnusban népmesékkel és műmesékkel is megismertetjük a gyerekeket a Mesevilág Mesetábor 5 napja alatt a Gyermekkönyvtárban. A mesékhez kapcsolódóan kreatív alkotások, bábok, képek, díszek is születnek a nyári tábor hetében a mintegy 15-20 foglalkozás alkalmával, a 25-30 táborozó kisiskolás részvételével.

Az Óvodások hete rendezvénysorozat már jövőre lesz 20. éve, 2006 óta hagyományosnak mondható Könyvtárunkban, amikor is tavasszal meghívjuk városunk nagycsoportos óvodásait a Gyermekkönyvtárba egy tematikus, komplex játékos irodalmi foglalkozásra, emellett életkoruknak megfelelő módon megismerhetik a könyvtár funkcióját, lehetőségeit is, ismerkednek a könyvekkel a könyvnézegetés során. Természetesen ekkor is központi szerepet kap a mese, mindig mesélek az ovisoknak egy adott témához kapcsolódó mesét.
Természetesen a Magyar népmese napját is méltóképpen megünnepeljük ovisokkal vagy kisiskolásokkal a Gyermekkönyvtárban, mindig mesélek nekik egy népmesét szeptember végén.

2018-19-ben a „Léleksimogató” fejlesztő biblioterápiás foglalkozássorozatomban a 75 foglalkozásból a 3 – 4. osztályosoknak 5 iskolának tartottam 2-2 mesefoglalkozást a „Rút kiskacsa” és a „Szélike királykisasszony” címmel.

Azon kívül, hogy én sokat mesélek rendszeresen a gyerekeknek, rendszeresen szervezek olyan foglalkozásokat, előadásokat is, ahol a mese, a mesélés van főszerepben!

Többször szerveztem már Mesemondó versenyt a gyerekeknek a Gyermekkönyvtárban, de a verses mesék elmondására is adtunk lehetőséget „Mese is, vers is!” címmel. Több alkalommal szerveztem már olyan felolvasó napot is,  Mesemaraton címmel, amikor meséket olvastak fel egész nap pl. Wass Albert meséiből. „Olvass a kutyusnak!” címmel is többször meghívtam már felolvasó délutánra a 2. osztályosokat az Országos Könyvtári Napok keretében, vagy az Olvasás világnapján 2022-ben, amikor is kedvenc meséjükből olvastak fel Cifra pulikutyusnak.
A könyves ünnepekhez kapcsolódóan számtalan olyan szerzőt meghívtam a sok év során, aki meseíró is, vendégünk volt pl. többek között Kányádi Sándor, Marék Veronika, Berg Judit, Vig Balázs, Bartos Erika, Telegdi Ágnes, Palásthy Ágnes, Hajdú Katalin, Nyulász Péter. Többször volt Könyvtárunkban színházi mesejáték előadás ill. bábjáték előadás is a kicsiknek, de meghívtam Berecz Andrást, Kóka Rozáliát és más népmesei előadót is, hogy meséljenek a gyerekeknek!

Nagyon fontosnak tartom a gyermekkönyvtárosi munkámban a mesélést és nagyon szeretem is ezt a tevékenységet! Remélem, hogy közreműködésemmel is sok kisgyermek jobban megismeri és megszereti a mesék varázslatos világát és ezáltal is hozzájárulhatok olvasóvá nevelésükhöz!

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top