A mese, a népmese mindig is az életem része volt, igaz volt idő, amikor azt hittem ha felnövök, el kell szakadnom ettől a varázsvilágtól. A véletlen vagy éppen az Isteni gondviselés úgy hozta, hogy gyermekkönyvtáros lettem, ráadásul pár éve egy népmesepont is szárba szökkent a mi kis könyvtárunkban.
Így újra egy olyan világba csöppenhettem, amely ismerős számomra, ahol otthon érzem magam és otthonosan is mozgok benne. Kitárult előttem egy olyan kozmosz, amely végtelen, és jól esik barangolni benne.
A legmarkánsabb élményt az élőszavas mesemondás adta, amikor felismertem magamban, hogy a mesetanulás, a mesélés, számomra milyen könnyed és mégis milyen elemi átalakulást idéz elő, újra és újra, amikor mesélek. Nem számít, hogy óvodásoknak, iskolásoknak, fogyatékkal élőknek, felnőtteknek, vagy szép korúaknak esetleg egy szakmai körnek mesélek, megszűnik minden és már a narrációban létezem. Élőszavas mesemondóként egyszerre vagyok öreganyó és királylány, sárkány vagy kiskakas, róka koma vagy éppen táltosló. Igen intenzív a mesélés fázisa, mondhatni sziporkázó, akár egy csillagszóró.
Ez az alapélmény, ami tovább vitt a népmese ösvényén és a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület berkein belül az Intermodális Mesepszichológiát elvégezve meseterápiás szakember lettem. A magyar népmesék plusz dimenzionális hatását és dinamikáját megtapasztalva azóta is az Intermodális munkacsoportban tevékenykedem, konferencia szervezés, műhelymunka és előadások terén.
Itt ért össze bennem a mese kettős, ki-és bekapcsoló funkciója. A magyar népmesék szórakoztató, gyönyörködtető hatása tagadhatatlan, ugyanakkor táltos csikóként megjelent számomra a népmesék lélektani, organikus szerepköre. Itt nem mesélő vagyok, hanem egy meder, melyen áthalad a mese folyama. Mederként megmarad az egyéniségem, de szegény ember lányaként nyújtom át a résztvevőknek gyémántos kupában az élő-haló vizet.
Minden képzettségemben, legyen az könyvtáros, nevelésügyben jártas mesélő rajzvizsgálati szakértő, meseterápiás vagy éppen képzésben lévő mentálhigiénés szakember, találkozom a mesével, és örömmel tölt el, hogy a mese mindahány területtel hol játékosan, hol komolyan parolázik.
2010 óta foglalkozom gyerekekkel a munkám során, 2015 óta vagyok könyvtáros, amit hivatásomnak érzek, 2018 óta napi szinten mesélek a gyerekeknek gyermekkönyvtáros kollégáimmal egytemebe, 6 év után úgy éreztem szükség van valami többre, másra így hát elindultak a MeseKocsmás alkalmaink, ahol már a felnőtt nagyérdeműt szórakoztatjuk a magyar népmesekincs pikánsabb, pajzán történeteivel. Azóta se szeri, se száma a megkereséseknek, a hazai publikum pedig várólistás túljelentkezéssel és vas tapssal hálálja meg a derűs perceket.
A mesehallgatás olyan, mint tikkasztó nyári napmelegén friss kútvízzel való felüdülés, a népmesével való lélektani foglalkozás pedig kútba nézés, majd merülés. Aki nem rest beletekinteni ebbe a kútba, megmerítkezik a mesékben, és alámerül saját és ősei archaikus múltjába. Akárki, akármelyiket is választja, iszik belőle vagy megmártózik benne, egy bizonyos, hogy százszorta szebb lesz, mint annak előtte.
