Miért olvasok mesét?

Mert gyerekkoromban is sokat olvastam. Mert szórakoztató. Mert megmozgatja a fantáziát. Mert ősi bölcsességet közvetít. Mert tele van humorral. Mert feszültséget old. Mert el lehet utazni benne.

Mert részt vettem egy Ruzsin Margó által vezetett továbbképzésen az OSZK-ban 2023 őszén, és az ott szerzett ismeretek rávilágítottak: a mese terápia is. Ahhoz kevés a tudásom, hogy meseterápiás foglalkozásokat tartsak – ld. Boldizsár Ildikó MMM, – de csupán a mesemondással magával elérjük azt, hogy a hallgatóságnak pozitív élményben legyen része.

„Pusztán a mesehallgatás képes olyan folyamatokat elindítani a lélekben, amit nevezhetünk egyszerűen lélekfrissítésnek. Mesehallgatás után minden könnyebbnek tűnik, s mint a mesebeli királynak, akinek Sahrazád mesélt ezeregy éjszakán keresztül, a mese hallgatójának is megváltozik a kedve, bizakodóbb lesz, elcsitulnak kínzó és negatív gondolatai, fájdalmas érzései, vagyis csökkennek szorongásai és feszültségei. Rettegett Ivánról járja az a történet, hogy nem tudott nyugovóra térni anélkül, hogy meg ne hallgatta volna három vak mesemondóját. A mese olyan „helyszínre” viszi el az embert, ahol ritkán jár: a tudattalanba, az ősképek birodalmába, ezért már maga a megmerítkezés is felszabadító erővel hat.” 

A könyvtári munkám során, rögtön a kezdetekkor – 2022 tavaszán – elkezdtem a romhányi Idősek Otthonába járni mesét olvasni. Az volt a célom, hogy az otthon program-skáláját színesítsem. Ez egy heti, rendszeres tevékenység azóta is, ma már 10-11 állandó tagja van az eseménynek, és a végén tapssal fejezik ki 😊 a lakók a mesék iránti örömüket, szeretetüket és köszönetüket.

A továbbképzés óta azonban több gyermek és felnőtt foglalkozást is mesével indítok. (Gyurmázó illetve KönyvtárMozi az óvodásoknak, Színező est, Kézműves foglalkozás az iskolásoknak.)

Hét EZÉRT.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top