„A mesék mindig is különleges helyet foglaltak el az életemben, nem csupán történetekként, hanem a kapcsolódás egyik legtermészetesebb formájaként ember és ember, gyermek és felnőtt, befogadó és mesélő között. Bár pedagógusi pályám elején járok, már az egyetemi éveim során is tudatosan kerestem azokat az alkalmatak, ahol a mesélés eszközével szólíthattam meg másokat, a szakmai gyakorlatomon kívűl is. Részt vettem több egyetemi mesemondóversenyen is – jelenleg is készülök egyre – és lehetőségem volt részt venni két alkalommal is a Tata Mesélj! Kárpátaljai Ifjúnépmesemondó Találkozókon, mint mesélő és befogadó egyaránt. Ezeken az alkalmakon minden korosztálynak mesélhettem, a legkisebbektől a nagy- és dédszülőkig. Ezek az élmények erősítették meg bennem a hitet, hogy a mese kortalan, időtlen és minden szívhez megtalálja az útját.
Jelenleg bölcsődei kisgyermeknevelőként dolgozom, ahol a mindennapjaim természetes részévé vált a mesélés. A gyerekekhez legtöbbszőr felolvasással, de amikor a lehetőségek engedik, akkor élőszavas meséléssel juttatom el a történeteket, mivel véleményem szerint a hangom, a tekintetem és a közös pillanat adja meg az igazi varázst.
A mesélés számomra elsősorban gyönyörködtetés és élményátadás, a csoda felmutatása a hétköznapiban. Hiszem, hogy a mese ereje nem csak fejleszt, hanem a lelkünket is táplálja: érzelmi biztonságot teremt, gazdagítja a fantáziát és finoman formálja a gyermek személyiségét.
A célom, hogy minden egyes mesemondás egy apró, közös utazás legyen, ahol a gyermekek nem csak hallgatói, hanem befogadói, részesei lesznek a történetnek.”
