A mesékhez fűződő munkásságom
Gyermekeim születése óta nem csak hiszem, hanem tudom, hogy a mesék különleges kaput nyitnak egy olyan világba, ahol a képzelet és a valóság egymásba fonódik, ahol az est csendje és az egymásra figyelés különös harmóniát teremt. A mese számomra soha nem csupán történet volt, hanem útmutatás: egyfajta mankó, amely segít megérteni a világot, önmagamat és másokat is. Pedagógiai munkám során ezt az élményt igyekszem továbbadni a gyermekeknek, mert meggyőződésem, hogy a meséken keresztül nemcsak olvasni tanulnak, hanem élni is.
Az esti meseolvasás hagyománya számomra szent. Az a pillanat, amikor a gyermekek csendben figyelnek, és a szavakból képeket, érzéseket, vágyakat szőnek, felbecsülhetetlen. Hiszem, hogy ezekben a percekben nemcsak a fantázia fejlődik, hanem a szülő és a gyermek kapcsolata is mélyül, biztonságot és meghittséget teremtve. A mindennapi meseolvasás nem feladat, hanem ajándék: olyan közös élmény, amely gazdagítja a lelket, formálja a gondolkodást és megerősíti a szeretetkapcsolatokat.
A mesékkel való munka nálam nem áll meg a könyvlapoknál. A színjátszás, a történetek életre keltése az egyik legizgalmasabb módszer, amellyel a gyermekek saját élményen keresztül fedezhetik fel az emberi érzelmek sokféleségét. A közös játék során megtanulnak együttműködni, figyelni egymásra és elfogadni a különbözőséget. A másság megértése és elfogadása a mesék egyik legnagyobb ajándéka: a hősök és a mesebeli lények világán keresztül a gyerekek észrevétlenül tanulják meg, hogy mindenki más, mégis mindenkinek helye van a világban.
A mese számomra útitárs – végigkísér szakmai utamon, és segít eligazodni a saját életem kérdéseiben is. Amikor olvasok vagy mesélek, valójában magam is tanulok: türelmet, empátiát, kitartást. A mesékből erőt merítek, és hiszem, hogy amíg mesélni és hallgatni tudunk, addig nem veszítjük el a hitet a jóságban, a reményben és az emberi kapcsolatok erejében.
