nlc.hu
Sztárok

Sztárbox: Kulcsár Edina és Balogh Edina meccse kiélezett küzdelmet hozott

Nem kímélte egymást a két sztáranyuka.
Kulcsár Edina és Balogh Edina - Fotó: Sajtóklub

A Sztárbox harmadik elődöntőjében eldőlt – a Balogh Edina és Kulcsár Edina között zajló mérkőzés során -, hogy női könnyűsúlyban ki lesz Gáspár Evelin ellenfele a november 2-án megrendezésre kerülő Szuperdöntőben.

A női könnyűsúly utolsó elődöntője kiélezett küzdelmet hozott a Sztárboxban. A Barátok közt egykori Kingája, Balogh Edina pontos testütésekkel dolgozott, míg Kulcsár Edina határozott támadásokkal és kemény fejütésekkel próbálta érvényesíteni akaratát.

Mindketten mindent beleadva a végsőkig küzdöttek a Szuperdöntőbe való bejutásért. Végül Kulcsár Edina négy menetben, megosztott pontozással győzött és küzdhet meg a bajnoki övért. 

Amúgy félő volt, hogy veszélybe kerül a mérkőzésük, mivel Kulcsár Edina az elmúlt hetekben beteg volt. Egy felsőségúti betegség döntötte le a lábáról, amiből nehezen tudott kilábalni, emiatt napokon át szüneteltetnie kellett a felkészülést: „Gyerekkoromtól, amint megfázok, azonnal ráhúzódik az arcomra és a homlokomra, és most is ez történt. Gondoltam, pihenek és betegen nem edzek”.

Fotókon Kulcsár Edina és Balogh Edina Sztárbox-meccse:

23 fotó

Kiemelt fotó: Sajtóklub

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top