Budapesten születtem, gyermekkoromat Rákoscsabán töltöttem, és ma is Budapesten élek. A mindennapjaimat kisgyermekek között töltöm: kisgyermeknevelőként és családi bölcsőde vezetőjeként dolgozom. A mesemondás számomra nemcsak művészi tevékenység, hanem a mindennapi munkám természetes része – élő kapcsolódás a legkisebbek világához. A mesék iránti szeretetem gyerekkoromban gyökerezik: nagyszüleim történetei hoztak közel a hagyományos mesemondás világához. Négygyermekes édesanyaként fontosnak tartom, hogy a mesék szeretetét otthon is továbbadjam.
Úgy érzem, a mesemondás számomra az a tér, ahol jól érzem magam, ahol valóban a helyemen vagyok. 2014-ben végeztem el a Hagyományok Háza 60 órás mesemondó tanfolyamát, amely elindított a tudatos mesemondói úton. Mestereim között olyan mesemondók és szakemberek szerepelnek, mint Berecz András, Agócs Gergő, Dóra Áron, Fábián Évike, Bumberák Maja és Bukovics János. Úgy gondolom, mindenkitől, akit hallottam mesélni, tanultam valamit, amit a saját stílusomban tovább tudok vinni. Az óvodás és kisiskolás korosztály számára gyakran használok Kamishibai papírszínházat, bábokat, tárgyjátékokat vagy akár Lego-duplo elemeket is. Az idősebb korosztály esetében a mesélést gyakran kíséri a Játék-Vár társasjátékos foglalkozás, amely segíti a közösségépítést és az önismereti fejlődést. Sokféle képzés és érdeklődés kísérte a pályámat: közgazdasági tanulmányaim mellett női szabó, bábos, kerekítő foglalkozásvezető és mézeskalács-készítő végzettséget is szereztem. A Hagyományok Házában tanult mézeskalács-készítés tudását is szívesen adom tovább gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Úgy gondolom, hogy a mesék továbbadása – a hagyomány éltetése – felelősség és öröm egyszerre.
Fontos számomra az alapos forráskutatás és a hitelesség: néprajzi, folklorisztikai kötetekből, valamint saját mesekönyv-gyűjteményemből dolgozom. Több változatot is összevetek, mielőtt egy mesét színpadra viszek, mert hiszem, hogy a mesemondás tanulható és formálható művészet. Különösen közel állnak hozzám a legendák, eredetmagyarázó mesék és az „okos lány” típusú történetek, de repertoárom az évek során bővült – ma már hosszabb tündérmeséket is örömmel mondok. A legfontosabb számomra, hogy a mesék megőrizzék archaikus erejüket, ugyanakkor élő kapcsolatban maradjanak a hallgatósággal. A mesemondás és a nevelés az életem két egymást erősítő területe. Nap mint nap tapasztalom, hogy a mesék hogyan formálják a gyerekek személyiségét, közösségi élményeit és érzelmi világát. Úgy érzem, a mesemondásban és a nevelésben ugyanaz a lényeg: jelen lenni, figyelni, és teret adni a kibontakozásnak.
