Kós Hubert szenzációs teljesítménnyel, kilencből kilenc hátúszószámon tarolva, két világcsúcsot úszva nyerte meg a háromfordulós világkupa-sorozat összetett pontversenyét. Olimpiai bajnok úszónk ezzel papíron bezsebelte a százezer dolláros fődíjat, összességében pedig 184 ezer dollárt, azaz átszámítva mintegy 61,8 millió forintot keresett. Valójában azonban elesik ettől a tekintélyes összegtől – írja a magyarnemzet.hu.
Hivatalosan ugyanis nem veheti fel a szóban forgó összegeket. Ennek oka, hogy az Egyesült Államokban Kós Hubert még egyetemi úszó, az amerikai egyetemi bajnokságban versenyez, így az amerikai szabályozás szerint amatőr sportolónak számít, ennek értelmében nem részesülhet a pénzdíjakból.

Kós Hubert középen a 100 ezer dolláros csekkel, a pénzt azonban nem kapja meg- Fotó: Indrawan Kumala/NurPhoto via Getty Images
Jövő márciusban kerülhet ki az egyetemi rendszerből, amikor profi státusba kerülhet, és akkor már pénzt is kereshet a pénzdíjas versenyeken. Az addig megszerzett pénzdíjakat azonban nagy eséllyel utólag sem kapja meg – értesült az M4 Sport. Egyelőre ez a pénzdíj a nemzetközi szövetség kasszájában marad.
Tarolt a világkupán Kós Hubert:




UPDATE (10:29)
Kós Hubert számára ez a világkupa-sorozat kizárólag az úszás élvezetéről szólt. Csakis a győzelmek és a csúcsdöntések motiválták az elmúlt hetekben. Minderről a Magyar Úszó Szövetség honlapján megjelent interjúban vallott. „Számomra a világkupa-szereplés kizárólag az úszásról szólt, arról, hogy lássam, hol tartok edzettségben, mennyit tudtam fejlődni rövidpályán” – szögezte le, hozzátéve: nem izgatta őt a pénzdíj. Bár tudja, hogy szép összeget keresett, emlékeztetett rá, az egyetemi szabályok elég szigorúak abban a tekintetben, hogy mennyi pénzt kaphat a versenyzés után.
Kiemelt fotó: Sarah Stier/Getty Images