nlc.hu
Aktuális

Bejelentették: január 1-től béremelés jön Magyarországon – de nem mindenki örülhet neki

Január elsejétől a köztisztviselőknek és a kormánytisztviselőknek is 15 százalékkal fog nőni a fizetése, és január elsejétől a közszolgálatban dolgozók évi egymillió forintot kapnak, amelyet lakáscélú hiteltörlesztésre fordíthatnak.
Húszezresek egy zsebben

A kormány döntött arról, hogy a szeptember elsejei emelés után január elsejétől újabb 15 százalékkal emeli a kormányhivatali dolgozók bérét – közölte Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter  a Facebook-oldalán.

A miniszter a videóban kiemelte, folytatják a béremelést a közszférában.

„Kezdtük azzal, hogy tavaly ősszel a polgármesterek bérét végre méltóképpen tudtuk rendezni. Aztán július elsejével az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőknek emeltük a fizetését 15 százalékkal. Szeptember elsejével a kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselőknek emeltük 15 százalékkal a fizetését” – fogalmazott, kiemelve, hogy január elsejétől a köztisztviselőknek és a kormánytisztviselőknek is 15 százalékkal fog nőni a fizetése, és január elsejétől a közszolgálatban dolgozók évi egymillió forintot kapnak, amelyet lakáscélú hiteltörlesztésre fordíthatnak.

„Emeljük a béreket a közszolgálatban”– húzta alá. 

Címlapfotó: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top