– Hogyan lettél settenkedő?
– A settenkedést a tévé tette tönkre. Az volt az értelme, hogy háttérben dolgoztam, és lényegében mások tehetségével foglalkoztam. Ott settenkedtem mindenhol, és jelen is akartam lenni a kultúra minden területén.
– A gonosz manó settenkedik és a gyilkos, aki mögéd settenkedik és leszúr…
– A történet, sajnos, ennél sokkal egyszerűbb: a kajakom neve Settenkedő. Egy kajaknak tökéletesen megfelelő, mert ilyen ritmusban mászkál a vízen, a húzások miatt egy kis ritmuskihagyással. Nagyon halkan siklik. Amikor még kajakoztam, végtelenül tetszett, hogy úgy haladtam a természetben, én és a hajóm, hogy hangot sem adtunk. Amikor a média szabályai szerint meg kellett különböztetni magamat apámtól, aki szintén Bakács Tibor, és publikált jogi cikkeket, nem akartam ifjabb lenni és abba bezáródni. Akkor vettem fel a Settenkedőt. Nem zavar a negatív felhang, mert én alapvetően az ellenkultúrából jövök, és szeretem a punkokat.
– Ízlésről vitatkozunk?
Névjegy:
Név: Bakács Tibor Settenkedő
Születési idő: 1959. szeptember 29.
Felesége: Dr. Cseh Judit, fogorvos
Lányai: Orsi és Kati
Iskolák:
1974-78 Lovassy László Gimnázium
1980-82 Pécsi Jogtudományi Egyetem
1984-88 Bölcsészkar, irodalom, történelem, esztétika szak
1986-88 Pázmány Péter Hittudományi Akadémia
Pályája:
1990- Tilos Rádió
1991-96 Magyar Narancs, rovatvezető
1991-00 MediaWave, alapító
1996-00 Wanted, rovatvezető
1996-97 TV 3, Közgáz Vizuális Brigád
2000-02 Csiszár.hu, szerkesztő
1996-04 Élet és Irodalom, rovatvezető, főmunkatárs
1996- Találkozások magazin, főszerkesztő helyettes
2000- Pergő képek, Fanzin
2004- Megasztár, zsűri tag
– Persze! Közhely, hogy ízlésről nem vitatkozunk. Pont az a lényeg, hogy mindenkinek más tetszik, de ennek ellenére van egy közös alap, ami alapján beszélünk a dologról. Ha két ember találkozik és van a közös élmény, akkor elindul a beszélgetés. Nem az a baj, hogy vitatkozunk, hanem éppen az, hogy nem ízlésekről vitatkozunk. A tévében megdöbbentett, hogy amikor elkezdtem mondani, nekem mi nem tetszik, habzást okozott, ügyvédekkel fenyegettek. Az írott sajtóban megszoktam, hogy elmondom az ízlésemet, véleményemet. Nem promóciós szakember vagyok, hanem egy ember, akinek véleménye van.
– Miről kellene vitatkoznunk?
– Hát, hogy hogyan élünk, vagy arról, hogyan élnek a gyermekeink. Én az iskolabusz-hálózatot szívesen végigtárgyalnám Magyarországon. Mit szólnátok hozzá, kedves asszonyok, ha nem kellene annyit aggódni a gyerek miatt, hogy leütik, hogyan ér haza, hanem kialakítanánk egy rendszert, ami megváltoztatná az életünket? Vagy mi történik a magyarokkal morálisan, vagy a magyar sportról. Rengeteg téma van, amit meg kellene vitatni. Közös dolgainkról érdemes lenne vitatkozni. De nem ez történik most. Azt érzem, hogy kifárasztották a tömeget, és már csak a politikusok vitatkoznak. Sokat kellene vitatkoznunk, és ez azonnal érződne az értelmi szinten is, mert a vita emeli. Csakhogy nálunk az ellenséggyártás történik, aminek nem a szeretet az alapja. A vitában, ha meghallgatom a másikat, akkor abban ott a szeretet mozzanata.
Bakács Tibor a családjával |
– A legnagyobb bajom a feministákkal, hogy nem szeretik a férfiakat, így viszont nem lehet élni. Ez nem mozgalom kérdése. Egyetlen esetben sem lehet feltenni azt a téves filozófiai kérdést, hogy mire valók a férfiak. A feminista műsorok, amikor cikiznek, majdnem mindig erről a kérdésről beszélnek, és mindig a vibrátorig juttatják el a férfit, és abból a szempontból a vibrátor jobb. Az alapkérdésben elkövetnek szerintem egy hibát, hogy lelkileg nem okék. Ha ő kielégül, tökéletesen szerelemes lenne a társába, akkor nem foglalkozna a férfiak leválthatóságával. A pánik szituációt azért érzem minden egyes feminista támadásban. Egyrészt önmagát erősíti, másrészt az alapszisztémát támadja, és nem értem, hogy miért. Én azt érzem, hogy ha ők többségben lennének, akkor engem kiirtanának a gondolkodási módjukból fakadóan, pedig én figyelek rájuk. Bizonyos mértékig pozitív a szerepük, mert a közbeszéd tárgyát megfogják, ebben van valami értelem, hiszen beszédünk és a gondolkodásunk között szoros kapcsolat van. Egyetértek velük, hogy például ne mondjuk egy nőnek, hogy picsa, de azt nem szeretem, hogy a humort is megtámadják.
– A lelki üresség. Nagyon naturális az egész, és rájössz, hogy a test is valamilyen naturália. A forma a bokszhoz hasonlít. Ott is testek küzdenek egymással, és rettenetes mechanikus jellege van a dolognak, annak ellenére, hogy vannak csúcspontjai, akárcsak a pornónak. De a mechanika: ütöm, ütöm, ütöm, és ez nagyon hasonlít a pornóra. Az a baj, hogy az erotikus film tűnt el, és az erotikához való viszonyunk. 1960-ban lesz a pornó világjelenség, amikor a Mélytorok című film megjelenik, nagyon hamar a szolgáltató szférába kerül és kárt okoz. A szex és az erőszak összekapcsolódott korunkban. Egy fiatal számára talán az a legnagyobb probléma a szexualitásban, hogy nem képezel el mélyebb vagy érdekesebb tartalmakat.
– A pornográfia hogyan hat a gyermekeinkre?
– Remélem, hogy nem nézik. Szerintem halálos támadás, ha a gyerek látja. A pornó felnőtt műfaj, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy 15-16 évesen már látnak pornót. Például rettegek attól, hogy ha vannak otthon ilyen anyagaim, megtalálják, vagy véletlenül meglátnak belőle egy képet. A képnek olyan rettenetes ereje van. A lányaim 10-12 évesek. Már nagyon nők, de más fogalmilag beszélni a szexről és más látni. Emlékszem, 11-12 éves voltam, amikor életemben először láttam egy pornóképet. A mai napig emlékszem rá, úgy beégett. Arra is emlékszem, hogy megijedtem. Persze kíváncsi voltam és tüzetesen megvizsgáltam, de az első élmény az ijedség volt.
– Nem kell elképzelnem, mert filmeket nézek, és mások megmutatják nekem. Nekem olyan, ahogyan Kubrik csinálja a 2001 Űrodüsszeiájában. Csodálatos jelenetsor. A világűrben repül az űrhajó és kiírja a vászonra, hogy a végtelenen s azon túl. Amikor megjelent ez a felirat, elkezdett dobogni a szívem, a film konkrét műfaj, most meg kell, hogy mutassa. És meg tudta mutatni. Nagyon érdekes, hogy Istent embrióként képzeli el. Nagyon szép és sugárzó kép. Próbáltam a végtelent elképzelni, mindenki megpróbálja este a csillagok alatt. Aquinói Szent Tamás gondolkodott a szentháromságról: egy és három egyszerre, majdnem hihetetlen, mint a végtelen. Jött egy gyerek és mondta neki, hogy figyelj, Tamás, nem akarod a tengert kimerni a tenyereddel ebbe a kis lyukba? De az lehetetlen, mondta Tamás. A végtelent elképzelni ugyanilyen lehetetlen. Magazinszinten ez azt jelenti, hogy teliholdkor én sem alszom, komolyan, hat rám.