Kedden már nyitáskor kilométer hosszú sor kígyózótt az Etele Plázában a könyvesbolt előtt, Kajdi Cyla Csaba új könyvének dedikálására gyűltek össsze a „követő-rajongói”. Kajdi, aki már az előszóban leszögezi „hogy nem vagyok influenszer, sem celeb, nem vagyok idegenvezető, sem gasztroblogger, sőt stand-upos és humorista sem, író meg aztán végképp nem” – immár kétkötetes szerző, ha az elsőt nem is ő, hanem Papp Gergő írta, de tulajdonképpen kettejük kooprodukciójában készült a mű. A könyvbemutatón mesélt arról hogy tulajdonképpen mikor és miért gondolta először azt: meg kellene írnia a saját élettörténetét.
Kajdi Csaba Cyla (Fotó: Olajos Piroska)
„Mindenkinek van egy kép, amit láttatni akar magáról. És az van, hogy ami sötét volt az életünkben, azt letagadjuk, vagy ha nem is tagadjuk, akkor nem beszélünk róla. Én meg úgy éreztem ennél a könyvnél, hogy van az embereknek egy ilyen képe rólad, modellügynökség, csillogás – most Párizsban van, most New Yorkból jelentkezik, biztos gazdag, jól él, csak úgy folyik a pezsgő a falról. Én meg úgy gondolom, hogy ha külsőleg úgy tűnik, mintha tökéletes az életed, szerintem nincs abban semmi szégyen, hogyha nem az.
Szerintem az őszinteség és az önazonosság tesz valakit hitelessé. Úgy voltam vele, hogy miért ne rakjuk ki a csizmát az asztalra?
– mondta el a motivációkról, hozzátéve: abban is bízott, hogy mindenki magára ismer a történetekben, és ezáltal képes egy kicsit a saját életére is más szemmel tekinteni. Ennek kapcsán elmondta, hogy már most jöttek olyan olvasói visszajelzések, amelyek döbbenetes életrajzi párhuzamokról szóltak: például az, hogy valakinek a szülei pont azért váltak el, amiért Cyla édesapja és édesanyja: kiderült, hogy apának van egy másik családja is.
Mindenki élete hasonló. Ezt a könyvet azért is írtam, és azért ennyire őszinte, mert tudom, hogy tud adni az embereknek valami olyan pluszt, hogy ő is elesett és én is elesett vagyok, és ő is meg tud sérülni, és én is meg tudok sérülni, és ez egy fontos üzenet, hogy ők látnak rólad egy képet, ahol azt gondolják, hogy te vagy a nagymenő modellügynök és szupermodellekkel rohangálsz jobbra-balra a világ nagyvárosaiban, miközben ugyanolyan elesett vagy bizonyos helyzetekben. És ez az, amit nem szégyelltem. […] Javaslom, hogy mindenki írja meg a család történetét, mert egy nagyon jó pszichés dolog feldolgozni a saját múltadat. Végigolvasva, tudod, az anyám történetét, a testvérem történetét… én tényleg szembenéztem a múlttal, és ez nehéz.
– konlúzált Cyla.
Arról, hogy számára melyik történetet volt a legnehezebb megírni, az nlc-nek azt mondta: a bátyja története volt a legfájóbb.
A nála másfél évvel idősebb Gyurival gyerekként alig játszottak együtt, és a köztük lévő távolság csak nőtt, amikor kiderült, hogy apjuknak volt egy eltitkolt családja. Gyuri tizenéves korától egyre többet ivott, majd alkoholistává vált, ami tovább mérgezte a viszonyukat. A végső törést egy súlyos incidens okozta: amikor Cyla a nyarat Dél-Franciaországban töltötte, bátyja és családja beköltözött a nagykovácsi házába, és visszatértekor nem akartak kiköltözni. Egy vita során Gyuri, ittas állapotban, rátámadt testvérére, olyan súlyosan megverve őt, hogy felrepedt a feje. A történtek után tíz évig nem beszéltek. Cyla szerint bátyja sosem bocsátotta meg magának, ő azonban már képes volt megbocsátani – elfelejteni viszont nem. Gyuri négy éve letette az alkoholt, hatalmas küzdelem árán, és a testvérek mára közelebb kerültek egymáshoz. Bár Cyla nem hiszi, hogy valaha igazán mély kapcsolat lesz köztük, úgy érzi, viszonyuk végre emberibbé és békésebbé vált.
És hogy neki mit adott ez a könyv?
Visszaolvasva a kéziratot, végigfutott rajtam: hú, ez nagyon sokan elolvassák majd – lehetek én ennyire őszinte? És, hogy az őszinteség milyen bátorsággal jár az életünkben. És úgy éreztem, hogy már vagyok annyira bátor, hogy merjek őszinte lenni
Könyve legfontosabb üzenetének pedig azt gondolja: érdemes elolvasni, mert „talán az én történetem a te terápiád.”
