Meghalt Carlo Escobar magyar gengszterrapper, polgári nevén Ökrös Károly. Az 51 éves püspökladányi rapper néhány hónappal ezelőtt a közösségi oldalán arról írt, hogy évek óta súlyos betegséggel küzd – írta meg a 24.hu.

Carlo Escobar, polgári nevén Ökrös Kéroly 51 éves volt (Fotó: Facebook / Wanted Razo)
„Egy igazi harcos voltál, egy példaértékű családapa, egy jó barát, aki sok embernek erőt adott! Számomra felfoghatatlan, hogy te is itt hagytál bennünket! Nagyon hiányozni fognak a hosszú beszélgetések, a közös alkotások. Sokat tanultam tőled! Nyugodj békében, Esco! Őszinte részvétem a családnak!” – írta.
Ökrös Károly nemcsak rapperként volt ismert, 2014-ben azzal került be a hírekbe, hogy független képviselőjelöltként indult Püspökladányban, ám a választáson mindössze néhány szavazatot szerzett.
A névválasztásról így mesélt egy korábbi interjúban:
Karcsiból lettem Carlo, majd jött a Pablo, onnan rögtön Pablo Escobar, amit egy nagyon komoly arcokkal vívott pókerjátszma során aggattak rám. Aztán jött a rapzene, és váltottam Carlo Escobarra. Most könnyű ez alapján megítélni, de azt kevesen tudják, hogy én 10 évet lenyomtam a vasútnál jegyvizsgálóként, dolgoztam felszolgálóként, és elvégeztem Debrecenben a kereskedelmi szakközépiskolát. Vagyis én tudom, mi az a munka, ezért is érzem át a püspökladányiak helyzetét.
– nyilatkozta.
Kollégái közül többen is a közösségi médiában búcsúztak a rappertől. Fehér Tibor Beat, a Fekete Vonat egykori rappere egy fekete szív mellett ezt írta: „Isten veled, Escobar”.