A hétfőnként 19 órakor a VIASAT3-on futó REnoválók legújabb, rendhagyó epizódjában nem csak Puskás-Dallos Bogi lesz az egyetlen VIASAT3-as műsorvezető, hiszen csatlakozik hozzá Csepelyi Adrienn, Kovács András Péter, Krajnyik Cintia, Rákóczi Feri és Sváby András is, az apropó pedig egy igazán különleges és fontos projekt: a sztárcsapat útnak indul, hogy Skarupka Judit lakberendező útmutatásával felújítsák az SOS Gyermekfalvak Kapcsolattartó Házát. Ezzel olyan hely születik újjá, ahol a nevelőszülőknél élő gyerekek találkozhatnak vérszerinti családjukkal. Az átalakítás során – a műsor szellemiségéhez híven – most is kiemelt szerepet kapott az újrahasznosítás, a megszépült terekben pedig Sárközi Éva és Sárközi Ákos felajánlott festménye is méltó helyre került.
A REnoválók műsor elsődleges célja, hogy edukáljon, azaz megmutassa, hogy a felújítás fenntartható módon, újrahasznált bútorokkal és kis költségvetésből is megoldható. Fontos volt azonban, hogy a designerek nyújtotta szakértelemmel és a renoválásokra szánt kerettel egy jó ügy mellett is kiálljunk, hogy ott segíthessünk, ahol igazán szükség van rá. Az SOS Gyermekfalvak nap mint nap azért dolgozik, hogy a nehéz helyzetbe került gyerekeknek esélyt adjon a biztonságos, szeretetteljes jövőre. Nevelőszülői hálózatukban, ifjúsági programjukban és családmegerősítő szolgáltatásaik keretében ma már közel 400 gyermekről gondoskodnak. Ebben a támogatói rendszerben kulcsfontosságú szerepe van a Kapcsolattartó Háznak, ahol a nevelőszülőknél élő gyerekek meghitt környezetben találkozhatnak vérszerinti szüleikkel. Itt születnek újra a családi kötelékek, és itt nyílik esély arra, hogy a hazagondozás egyszer valósággá válhasson.

Fotó: VIASAT3
„Az SOS Gyermekfalvak szerető otthont és biztonságos gyermekkort nyújt azoknak a gyerekeknek, akik állami gondoskodásban élnek. Ők gyakran súlyos traumákat hordoznak magukkal, hiszen a családjukból való kiemelés fájdalmas élmény volt számukra. Különösen fontosnak tartjuk, hogy megmaradjon a kapcsolat a vér szerinti családdal, hiszen ezek a találkozások segítenek abban, hogy a gyerekek újra kötődhessenek szüleikhez, rokonaikhoz. Ennek helyszíne a Kapcsolattartó ház, amelyet együtt újítottunk fel. A közös munka felejthetetlen élményt jelentett: szinte láttuk magunk előtt a sok mosolygó arcot, akik örömmel fedezik majd fel a megszépült környezetet és a játékokat. Ahogy közeledik a karácsony, a ház szerepe még inkább felértékelődik. A családok ilyenkor is meglátogatják a gyerekeket, és mi boldogok vagyunk, hogy hozzájárulhattunk ahhoz, hogy ezek a pillanatok még meghittebbek és szebbek legyenek” – mondta Bán Hajnalka, az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési- és kommunikációs igazgatója.

Fotó: VIASAT3
A REnoválók csapat felújítása nem csak esztétikai változást hozott, hiszen három teljesen új, korosztályokra szabott tér került kialakításra. A legkisebbeket interaktív babaszoba, a kisiskolásokat egy kreatív kézműves kuckó, a nagyobbakat pedig egy fiatalos, kötetlen hangulatú helyiség várja. A cél az volt, hogy minden család saját intim, békés közeget kapjon, ahol biztonságban lehetnek együtt.
Az akciót egy különleges adomány tette még varázslatosabbá: Sárközi Éva egy saját műalkotást ajándékozott az SOS Gyermekfalvak számára, amelyet férjével, Sárközi Ákossal együtt adtak át. A festmény a szülő–gyermek kapcsolat fontosságát ragadja meg, azt a köteléket, amelynek megerősödéséhez ez a ház is nap mint nap hozzájárul.