
Fekete-Győr András élesen kritizálta Curtist a frissen bejelentett dokumentumfilm miatt, kiemelve, hogy a magyarok többsége felháborodott a döntésen – írja a Blikk. „Curtis, ránéztél mostanában a feededre? Nem hiszem el, hogy ne égett volna a bőr a képeden a temérdek sok nevető fej láttán, ami a közpénzből fizetett dokumentumfilmedről szóló hír kapcsán érkezett” – posztolta a Momentum volt elnöke. Bejegyzésében kiemelte azt is, hogy „mindenki ki van akadva, hogy miközben az adófizetők pénzéből készítenek rólad dokumentumfilmet, addig azokra, akikre valóban büszke lehet Magyarország, egy fillér sem jut.” Fekete-Győr szerint elege van a magyaroknak „abból az urambátyám világból, ahol a siker mértékegysége nem a tehetség, hanem a párthűség”.
Bejegyzésében az elvárt elismerések hiányát is ironikusan elemezte („Mire számítasz, hányan fogják megnézni? Már azokat a katasztrófaturistákat leszámítva, akik szeretik önmagukat kínozni, hogy mire szórták el az adójukat…”), majd a következőkkel zárta a rapper elleni kirohanását: „Egyvalamihez azért hadd gratuláljak, Curtis. A dokumentumfilmed tervezett címéhez: ‘CURTIS – A legismertebb senki’. Ennél pontosabban nehéz lenne összefoglalni azt, amit a magyar emberek most rólad gondolnak.”
Curtis nem hagyta szó nélkül a politikus kritikáit. „Kedves András! Örülök a kitüntetett figyelemnek, amit nekem szántál! Gondolom, mióta megvonták tőled a parlamenti képviselői mandátumodat, több időd van böngészni a Facebookot és kommenteket olvasni, ‘aggódni’ a feedemért” – kezdte válaszát a közösségi oldalán. Mint a lap írja, a rapper kihangsúlyozta a posztjában, hogy a támogatást a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága ítélte oda, a film sorsa pedig a közönségen múlik, majd megkérdőjelezte Fekete-Győr hitelességét („Aki füstgránátot dobál a rendőrökre (akik ugyanolyan állampolgárai az országnak, mint te meg én), az ne moralizáljon!”).
Mint arról beszámoltunk, a napokban Lilu is beszólt Curtisnek a készülő, 120 milliós dokufilmje miatt.
Ennyit változott Curtis az évek alatt:




Kiemelt fotók: Sajtószoba (b) // MTI/Balogh Zoltán (j)