
Meglepő eset történt a Tiszaújvárosból Egerbe tartó buszjáraton a napokban. Az egri busz sofőrje – az utasok legnagyobb meglepetésére – Mezőkövesdre érve nem a szokásos megállóhelyen állt meg, és erre bizony igen jó oka volt – számolt be a heol.hu.
A portál értesülései szerint az egri busz mintegy 10 perces késéssel indult el Tiszaújvárosból, sőt Mezőkövesdre érve a vasúti átjáróban pirosat kapott, ezzel pedig borítékolhatóvá vált, hogy azok, akik az érkező InterCity-re akartak átszállni, lekésik majd a csatlakozást. A buszsofőr azonban érzékelte a problémát, ezért a járművel nem egyből a következő buszmegállóba hajtott, hanem ehelyett a vasútállomásnál állította meg a buszt, lehetővé tette, hogy az utasok ott szállhassanak le, hogy elérhessék a vonatot.
A sofőr megható gesztusáról egy tiszaújvárosi Facebook-csoportban is beszámoltak. A hálálkodó posztra pedig a buszvezető is reagált: „Vannak szabályok, amiket be kell tartanunk, de ezeket a szabályokat időnként az emberség felülírja. Ez a mi felelősségünk”.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images