Itt vagyunk Németországban, ahol élsz és dolgozol. A Berlinalera egy román filmet kísértél el, amiben egy romániai magyar nőt játszol. Ennyi területen otthon vagy?
Mindenhol színésznő vagyok. Németországban tanultam, Németországban is élek, de Romániában születtem magyarként, ott vannak a gyökereim.
Ezek szerint románul, magyarul, németül és angolul beszélsz?
A felsoroltak mellett még franciául, katalánul és spanyolul is. És egy kicsit olaszul, illetve szerb-horvátul, de ezek még nem mennek annyira.
Tompa Eszter Berlinben (fotó: Halil Sagirkaya/Anadolu via Getty Images)
Hogyan kerültél kapcsolatba Radu Jude rendezővel?
Radu Jude nagyon jó megfigyelő, és régről ismert engem. Én is figyeltem a munkásságát és imádtam a filmjeit. Szeretem, ahogy kísérletezik a formákkal, de nála a forma mindig a tartalommal együtt jön, azt erősíti. Amikor rendezést tanultam, egy nagyon rövid ideig a tanárom is volt. Aztán egy nap elhívott egy castingra a Drakula filmjéhez. Ott kínált végül meg a másik filmje főszerepével, amibe nagyon gyorsan belevágott. Nem akart arra várni, hogy a finanszírozása lassan összeálljon, inkább megcsinálta egyszerűbben és olcsóbban, mert most érezte úgy, hogy megvan benne hozzá a hajtóerő. Nem akart tovább várni, hogy elszálljon az ihlet, és ezt maximálisan meg tudom érteni. Ha rajta vagy egy hullámon, azt meg kell lovagolni. A filmkészítés nem mindig az üzletről és a pénzről szól. Nehéz persze megélni belőle, ha így gondolkozol.
Milyen egy forgatás, ahol iPhone-nal veszitek fel a jeleneteket és alig használtok komolyabb filmes felszerelést?
Nagyon gyors. Volt olyan napom, amikor 13 jelenetem volt. Összesen 11 napunk volt a forgatásra. Imádok filmszalagra forgatni, de azzal nem lehet napi 10 jelenetet felvenni. Pörgős munka volt, a legtöbb jelenetet egy-két felvételből megoldottuk, kivéve egyet. Szórakoztató volt, hogy nem volt időnk megállni. Ráadásul a fiamat is magammal vihettem a forgatásra. Ő játssza az egyik fiamat a filmben, a másikat pedig Radu fia. Gyakorlatilag gerilla módra forgattunk sokszor közterületeken, mint ahogy a diákfilmek készülnek. Ez nagyon izgalmas, mert annyi váratlan dolog történhet közben. Az emberek ma már észre sem vesznek egy iPhone-t, nem reagálnak rá, szóval teljesen szabadon tudsz dolgozni vele. Emiatt úgy érzem, őszintébb egy ilyen forgatás. Persze ez a stílus nem minden filmhez illene, de itt passzolt a témához, erősítette a mondanivalónkat.
Tompa Eszter a Kontinental’25 című filmben (Forrás: Mozinet)
Eszter, úgy tudom, a forgatókönyv első verziójában a karaktered román volt. Miután Radu magyarra változtatta, mennyit változott még maga a karakter?
Nem kaptam kész forgatókönyvet. Lépésről lépésre, jelenetről jelenetre haladtunk. Minden jelenetet alaposan átbeszéltünk. Érdekelte, szerintem mit gondolna a karakterem egy adott szituációban, mit mondana, hogyan reagálna, és ezek egy részét beépítette a forgatókönyvbe. Érdekelték a tapasztalataim a romániai nacionalizmussal kapcsolatban, sokat kérdezett róla. Ha egy jelenetről a közös előkészület után úgy érezte, hogy nem elég hiteles, akkor megváltoztatta. A sztori egy-két elemét eleinte túlzónak gondoltam, ám nem sokkal később jött a szélsőjobboldali elnökjelölt Romániában, és hirtelen már egyáltalán nem éreztem túlzásnak.
Benne vagyok egy politikai bábszínházban is, és döbbenetes volt megtapasztalni, hogy amiket ott olykor szatirikus éllel mondunk a bábok segítségével, ez a politikus is kimondta, csakhogy ő teljesen komolyan gondolta.
Érdekes ez, mert az elmúlt időszakban főképp jó tapasztalataim voltak a románokkal, nem éreztem azokat a feszültségeket, amik sok évvel ezelőtt még jelen voltak. De a politika és a választások újra közbeszóltak, és most megint rossz irányba mennek a dolgok. De nemcsak Romániában, hanem szinte egész Európában ezt látom. Egyre több a szélsőséges gondolkodású ember, ami a magyarok számára nem néz ki túl jól, ugyanis több országban is kisebbségként élünk. Hozzáteszem: én egy művész-buborékban élek, melyben az emberek származástól függetlenül szeretik egymást. De most a trendek mást mutatnak. Hirtelen elfogadhatóvá vált a szélsőséges nacionalizmus.
A film egyik kulcsjelenetében a filmbéli édesanyáddal vitatkozol, ami egy politikailag eléggé terhelt vita. Mesélnél arról, ez hogyan született?
Szerintem ez a beszélgetés elég pontosan leképezi azt, hogy milyen különbségek vannak a politikai gondolkodásban a különböző generációk tagjai közt. Én meg tudom érteni az ő álláspontjukat is, de ettől még nem osztom: Erdélyben a magyar kormánynak óriási szerepe van, mert az ottani magyar kultúrát részben ők finanszírozzák – ami persze nagyon jó, fontos és hasznos, de ennek nemzeti, kulturális és nem pártpolitikai okai kell legyenek.
Milyennek látod a magyar kultúra helyzetét Erdélyben?
Most sok magyar nyelvű állami intézményünk van, és ez jó dolog, hálásak lehetünk érte. De azt már nem látom jónak, hogy a magyarországi pártpolitika ennyire fontossá vált Erdélyben is, és az emberek megosztottá váltak.
Még a magyar kisebbségen belül sincs egység, pedig erre lenne szükségünk ahhoz, hogy képviseljük magunkat és kiállhassunk a jogainkért. Egymással veszekszünk, és persze valaki ezt kihasználja.
Az erdélyi magyarok számára fontos lenne, hogy összetartsanak, de közben jól megtanuljanak románul, tiszteletteljesek legyenek, jó példát mutassanak és ne legyenek nacionalisták. Az együttműködésre kellene törekedni, mert nincs más esélyünk… Erdély az otthonunk, de ha nem vigyázunk, eltűnhetünk, mint a dinoszauruszok.
Tompa Eszter és a Kontinental’25 alkotói az idei Berlinale-n (fotó: Soeren Stache/picture alliance via Getty Images)
A filmbéli karaktered bűntudatot érez, hogy miközben ő jó életet él, sokan körülötte szenvednek a világban, és ezt sajátos módokon kezeli, például különféle NGO-kat támogat. Neked szokott lenni bűntudatod a világban való kiváltságos helyzeted miatt? És ha igen, hogyan enyhíted?
Úgy, hogy próbálok segíteni. Dolgoztam egy menekültszállón Münchenben, és különféle szociális workshopokban is részt veszek, ha tehetem. Ha lehet, gyerekeknek segítek, mert ők jelentik a jövőnket. Bábművész is vagyok, beszélek a nyelvükön.
Szabad gondolkodóként egy kicsit nehéz most megtalálni a helyem a világban. Úgy érzem, konstruktívabbnak kellene lennünk. Sokszor azt tapasztalom, hogy csak panaszkodunk, aztán elmegyünk enni egy vegán hamburgert.
Mondjuk szabadúszó színészként én is a kiváltságosan hátrányos kategória határain táncolok, szóval sokszor élem meg azt, hogy kizsákmányolnak. Romániában és Magyarországon nem védi szinte semmi a színészek érdekeit. Ezen is érdemes lenne elgondolkodni.
