nlc.hu
Sztárok

Visszavette lánykori nevét Berki Mazsi, mostantól Katona Renáta

Civil munkát vállalt, nevet váltott a közösségi médiában: Berki Mazsi, azaz Katona Mazsi elárulta, mi áll a változások mögött és hogyan élte meg az új kezdetet.

A minap mi is beszámoltunk róla, hogy Berki Mazsi új fejezetet nyitott az életében: civil állást vállalt, és párja mellett az építőiparban kezdett dolgozni. A váltás sokakat meglepett, de legalább ennyire felkeltette az érdeklődést egy másik változás is, amelyre a szemfüles követők gyorsan felfigyelhettek.

berki mazsi és párja

Fotó: RTL

A közösségi médiában ugyanis már nem Berki Mazsiként szerepel, hanem Katona Mazsiként. A névváltás okáról és hátteréről most megszólalt, és a Borsnak őszintén mesélt arról, mi áll a döntése mögött.

Ha már egy új kezdet, azt gondolom, hogy sose késő újra bemutatkozni, úgyhogy szeretnék még egyszer bemutatkozni nektek: tudom, hogy sokan Berki Mazsiként ismertek, viszont az igazi nevem Katona Renáta. Most, hogy egy új brandet képviselek, elhatároztam, hogy visszaváltoztatom a leánykori nevemre. Ezt a céget most már Katona Renátaként fogom képviselni, fogadjátok szeretettel és ismerjetek meg engem is

– mondta a lapnak Katona Renáta.

Korábban egyébként azt nyilatkozta, ha eljegyzi a párja, akkor elhagyja majd a Berki nevet. Nos, nem lehet tudni, hogy ez megtörtént-e, mindenesetre a tettek mezejére lépett.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top