Az elmúlt napokban több videó is megjelent a Facultas Humán Gimnázium TikTok-oldalán, amelyeken Curtis látható a Belügyminisztériumban tartott fellépés közben. A felvételek nyomán a 24.hu megkereste a tárcát, hogy tisztázza, milyen eseményről volt szó. A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztályának tájékoztatása szerint a rapper egy hagyományos karácsonyi ünnepségen lépett fel, amelyet a minisztérium 2011 óta minden évben megszervez.
A tárca 2011 óta minden évben karácsonyi ünnepségen látja vendégül a nagycsaládosokat, illetve a szolgálatteljesítés közben életüket vesztett hivatásosok árván maradt gyermekeit és özvegyeit – 2025. december 18-án 22 nagycsaládot 146 gyermekkel, valamint nyolc özvegyet 13 gyermekkel. A résztvevőknek minden esztendőben egy közismert előadó ad műsort, az idén Curtis lépett fel
– reagált a Belügyminisztérium a lap kérdésére. A válaszból az is kiderült, hogy a rendezvényen a korábbai években többek mellett Rúzsa Magdi, Kökény Attila, Vastag Tomi és Csepregi Éva is felléptek már.

Fotó: Vörös Szilárd
Curtis fellépése ugyanakkor nemcsak a belügyminisztériumi esemény miatt került a figyelem középpontjába. A rapper a közelmúltban a Puskás Akadémia karácsonyi ünnepségén is színpadra állt, ahol a beszámolók szerint kamaszok együtt énekelték vele a dalszövegek vitatott sorait, amelyek kurvákról és kábítószerről szóltak.