A hét témája a Nők Lapjában: Alkalmazkodás nélkül legfeljebb egy lakatlan szigeten lehet élni. Mit tehetünk sziget híján? Igazodunk a szüleinkhez, a tanárainkhoz, a főnökeinkhez, az ismerőseinkhez és (nem utolsósorban) a kedvesünkhöz, a férjünkhöz. De hol a határ? Mikor válik a rugalmas illeszkedés behódolássá, mikor veszítjük el önmagunkat a kapcsolataink bonyolult szövevényében? |
Eszerint nem is aktuális e probléma? kérdezem, mire gyors a válasz.
Sajnos, végtelenül időszerű! A társadalom szülte okok meglehetősen ismertek, de a lélektani háttér kevésbé. E vonatkozásban tán az a legfontosabb, hogy a fenntartás nélkül igazodók-alkalmazkodók általában identitászavarral küzdenek, nem alakították ki önmagukat. A betegeim között szép számmal akad olyan ember félreértés ne essék, férfi is! , akinek gyerekkorában mindig megmondták, mit kell tennie, mit kell gondolnia, nem volt módja tévedésre, szigorúan kijelölt úton haladt. A kész értékek, klisék elfogadása, az állandó igazodás a védettség látszatát kelti, de közben nincs mód önmagunk megismerésére. Az önálló akaratot megtörő szülői módszerhez úgy hozzá lehet szokni, hogy az így nevelt gyerekek jó része felnőttkorában már kifejezetten igényli, hogy igazodhasson valaki(k)hez. Ennek hiányában elbizonytalanodik, akár harmincéves, akár hatvan (Jó, ha a szülők gondolnak arra, hogy szelíd erőszak is létezik: jutalmazlak, szeretlek, ha gondolkodás nélkül alkalmazkodsz!) Tehát akkor teszünk jót a gyerekeinknek, ha szüntelenül figyelünk rájuk, de közben engedjük, hogy kipróbálják önmagukat.
 |
Igaz. Épp ezért mondom, hogy otthon dől el minden: felvértezzük-e a gyerekeinket az önismeret erejével, mert csak ennek birtokában tudják felmérni, hol az alkalmazkodás határa. Egy pszichológus barátnőm beállt a sorba az emberségesnek csöppet sem nevezhető munkahelyén (fegyelmezetten viselte a gyakori csapatépítő tréningek agymosását is), ám amikor hat év után megérezte, hogy tönkremegy az alkalmazkodásban, felmondott. Rövid távon nehéz helyzetbe került, de hosszú távon igaza volt!
Milyen jelekből vehetjük észre, hogy az alkalmazkodás már ártalmas?
Egyszerű! Akár egyetlen emberhez, akár egy közösséghez igazodunk túlzottan, előbb-utóbb rosszul érezzük magunkat a bőrünkben. Nem tudunk örülni a hétköznapoknak a társunknak, a gyerekünknek, a munkánknak, a napsütésnek , fárasztó feladattá válik az élet. Ilyenkor bizony jó, ha az érzelmeinkre hallgatunk, és megpróbálunk menekülési (kitörési) útvonalakat keresni.
A témáról bővebbet a Nők Lapja június 7-én megjelenő 23-as számában olvashatsz!
