nlc.hu
Aktuális

Az iskolai tanárok vagyonokat keresnek, a házaspárok külön élnek és mindenki vegetáriánus lesz – Ezeket jósolták 2026-ra száz évvel ezelőtt

A tavalyi év kevés jó hírrel szolgált: az eddig ismert világrend a megszűnés szélén táncol (vagy talán már meg is szűnt), továbbra is javában zajlik a klímakatasztrófa, gazdasági világválság fenyeget, bármikor kitörhet még egy újabb háború, és egyelőre a mesterséges intelligencia forradalma sem hozta el az emberiségnek a megváltást. De vajon milyen lesz 2026? És mit gondolt erről 1926-ban a korszak értelmisége? Cikkükben összeszedtünk néhány figyelemre méltó és tanulságos, 2026-ra vonatkozó jóslatot pontosan 100 évvel ezelőttről, amelyekről hamarosan kiderül, mennyire voltak megalapozottak.

David Dietz (1897-1984), a Pulitzer-díjas  tudományos szakíró úgy vélte, hogy az emberiségnek két lehetséges útja van.

Az egyik jó, a másik pedig szörnyű.

„Ha a tudomány győz, 2026-ban egy jól táplált, boldog világot fogunk látni”

– írta. 

„Ha a tudomány veszít, akkor pedig egy túlnépesedett, alultáplált, boldogtalan világot.”

Akkoriban a világ népessége körülbelül 2 milliárd fő volt. Dietz arra számított, hogy 2026-ra ez az szám 5 milliárdra fog emelkedni (a valóságban ma már több mint 8 milliárd fő).

Autó

A „jövő elektronikus autója” az ötvenes évekből (fotó: GraphicaArtis/Getty Images)

Úgy vélte, hogy a mezőgazdaság, a bányászat és az ipar fejlesztése nélkül a bolygó katasztrófa előtt áll. Dietz két egymással ellentétes jóslatot tett:

A negatív jóslat:

  • 2026-ban minden ország túlnépesedik
  • Minden lehetséges földterületet megművelnek. 
  • A sarkvidéken rénszarvasokat tenyésztenek. 
  • A civilizáció olyan messzire terjed a trópusokon, amennyire a trópusi betegségek veszélye és az éghajlat kényelmetlenségei engedik.
  • A bevándorlást a világ minden országa szigorúan megtiltja.
  • Az élet sokkal nehezebb lesz. A verseny kiélezettebb, az árak magasabbak és a luxuscikkek ritkábbak lesznek.
  • A gyenge termés nem csak magas árakat jelent, hanem valódi éhezést is,

A pozitív jóslat

  • Az élelmiszert gyárakban fogják előállítani. A megmaradt gazdaságokat csak hobbiból üzemeltetik.
  • Nem lesz szükség bányákra és olajmezőkre, mivel az emberiség új energiaforrásokat (pl. napenergiát) fog használni.
  • Az aranystandardot valószínűleg egy nemzetközi szinten elfogadott, önkényes standard váltja fel.
  • Az utazás főként légi úton fog történni.
  • 2026-ban a nagyvárosok már a múlté lesznek: az emberek egyenletesebben oszlanak el számos kisebb városban.
Űr

Emberi kolóniák az űrben, ahogy azt a 20. században képzelték (fotó: Corbis via Getty Images)

Egy 2026-os úriember reggeli rutinja 

A brit tudós Archibald M. Low (1888-1956) elképzelte egy úriember reggeli rutinját, aki 2026-ban ébred fel: 

Öltözködés: „Az ágya mellett lévő gomb megnyomásával ruhái a szekrényből rögtön az ágyára kerülnek. Egy mechanikus komornyik olyan finoman borotválja meg, mint egy úrinő; majd egy elektromos cipőtisztító tükörfényesre suvickolja a csizmáit.”

Reggeli: „A reggelijéhez levesz a falról egy tömlőszerű csövet, a szájába helyezi a fúvókát, és két folyékony uncia koncentrált ételt fogyaszt. Ezután megtekinti a napi híreket.”

Hírek: „Katt! A falba épített apró képernyőn futó alakok jelennek meg: baseball-meccs megy. Újabb kattintás, és máris rémülten nézi a Japánt sújtó újabb földrengést. 10 perc alatt Londonból Bagdadba, Wigantől Wisconsinba jutott.”

Low attól tartott, hogy a távoli jövőben az 

emberek alig tudják majd használni a végtagjaikat, és „hatalmas agyakká” válnak, akik a rendelkezésükre álló mechanikus erőket irányítják.

Szerencsére azért itt még nem tartunk.

Mindenki vegetáriánus lesz

Arthur G. McCall (1874-1954), a Marylandi Egyetem geológia és talajtan professzora azt jósolta, hogy 2026-ra mindenki vegetáriánus lesz: nem választásból, hanem szükségszerűségből.

Mivel az Egyesült Államok népessége várhatóan fenntarthatatlan szintre fog növekedni, a normális étrend valószínűleg tejből, zöldségekből és gyümölcsökből fog állni – mondta McCall az Ohio Állami Egyetem hallgatóságának.

„Az Egyesült Államokban ma már gyakorlatilag az összes rendelkezésre álló mezőgazdasági területet már hasznosítják. Ahhoz, hogy 2026-ban az Egyesült Államok 190 millió lakosát ellássuk élelemmel, nem a megművelt területek számát kell növelnünk, hanem az egy hektárra jutó terméshozamot. A terméshozam növelése vagy új növénykultúrák, például a szójabab bevezetésével, vagy több műtrágya használatával érhető el.”

(Az Egyesült Államok lakossága ma már több mint 340 millió fő. A felmérések szerint körülbelül 5% vegetáriánus, további 3% pedig vegán.)

Repülők

Közlekedés a jövőben – 1882-ből (fotó: Buyenlarge/Getty Images)

Házasságok 2026-ban

A Clevelandben született írónő, Alice M. Williamson (1858-1933) úgy képzelte el, hogy 2026-ban a házaspárok többsége „méltóságteljes különélést” folytat, vagyis nem együtt élnek, hanem szomszédos házakban.

Minden emeleten egy ajtó vezet át a házak között, de a párok külön birtokolnák a házakat.

A férj pókerpartikat és egyéb férfias mulatságokat rendezne a szállásán, miközben egy férfi inas szolgálná ki. A nő egy dajka segítségével gondoskodna a gyerekekről, és társasági eseményeket szervezne. Időnként meglátogatnák egymás otthonait. 

Williamson jóslata szerint, ha megfelelő távolságot tartanának közöttük, a párok soha nem lennének rosszkedvűek, amikor összejönnének, és „megőriznék egymásnak a korai szerelmeskedések varázsát”.

Jean H. Norris (1877-1955), New York első női bírója úgy vélte, hogy súlyos következményekkel jár 2026-ra nézve, ha az amerikai lakosság továbbra is „hanyag és nemtörődöm módon” tekintene a házasságra. „A hagyományos házasságokat a többség el fogja vetni” – figyelmeztetett.

„A szabados, gyűrű nélküli kapcsolatok lesznek a jellemzőek. Az ezekből a kapcsolatokból született gyermekeket születésük után röviddel az állam felügyelete alá helyezik, és a szülőket megfosztják minden joguktól és felelősségüktől a nevelésükkel kapcsolatban.”

„Sok ideiglenes lakhely lesz, de kevés igazi otthon. A férfiak és a nők gazdaságilag függetlenek lesznek egymástól, és kapcsolataik tetszés szerint kezdődhetnek és végződhetnek.”

Rosita Forbes (1890-1967) angol utazási író és felfedező egy londoni konferencián felszólalva azt jósolta, hogy 

a jövő esküvői vállalati fúziók lesznek.

„A házasság üzlet lesz, nem kísérlet vagy kaland, és mint ilyet, komolyabban fogják venni” – mondta. „Az esküvő olyan lesz, mint egy új cég népszerűsítése.”

„Szertartás helyett egy hivatalos jogi szerződés lesz, ügyvédek jelenlétében, és ha a cég sikertelen, felszámolás alá kerül. A vagyont egyenlően osztják meg a részvényesek – a férj és a feleség – között.”

Divat

A „jövő divatja” az ötvenes évekből (fotó: gettyimages)

A zene meghal, a tanárok gazdagok lesznek

Hornell Hart (1888-1967), a pennsylvaniai Bryn Mawr College szociológiaprofesszora arra számított, hogy az orvosi áttörések messzire kitolják az emberek várható élettartamát.

A tudományos felfedezések gyakorlatilag megszüntetik a betegségeket és az öregséget

– mondta az Amerikai Szociológiai Társaság New York-i Columbia Egyetemen tartott ülésén.

2026-ra az átlagos élettartam körülbelül 100 év lesz, ami majdnem a duplája az 1926-osnak – mondta. A 100 éves kort lényegében már nem tekintenék öregnek, ugyanis sokan sokkal tovább élnének.

Ivan Narodnij (1870-1953) orosz emigráns, szociológus és zenetudós, a dal halálát és a dallam végét jósolta 2026-ra.

Két német zeneszerzőt hibáztatott: Richard Wagnert a hanyatlás felgyorsításáért, Richard Strausst pedig a befejezéséért.

„A nép már nem énekel: horkant és morog” – panaszkodott Narodnij. 

„Ha a jelenlegi fejlődési rend szerint folytatjuk a fennen hangoztatott »haladásunkat«, akkor mondjuk 100 év múlva csak a dallam emléke marad meg. Ahogy a gépesítés kiirtja a természetet, úgy irtja ki annak dallamhangjait is, és zajokkal helyettesíti az életet.”

Autó

Futurisztikus autó (fotó: Archive Photos/Getty Images)

Frank Crane (1861-1928) publicista és lelkész, a következő merész jóslatokat tette 2026-ra vonatkozóan:

  • A nők fogják a kormányzás nagy részét ellátni.
  • A férfiak termelők lesznek.
  • A háború elképzelhetetlen lesz éppúgy, ahogy a rabszolgaság és a párbaj már most is az.
  • Az orvosok köztisztviselők lesznek.
  • Kórházak és szanatóriumok váltják fel a börtönöket.
  • A városok lakossága csökkenni fog, a vidéké pedig növekedni
  • Az üzleti életben az együttműködés fog uralkodni.
  • Minden gyermek 21 éves koráig iskolába jár.
  • Nem lesznek képzetlen állampolgárok.

valamint:

Az iskolai tanár lesz a közösség legjobban fizetett és legelismertebb tagja.

Cyril H. Bretherton (1879-1939), angol születésű író és újságíró, aki amerikai újságok tudósítójaként dolgozott, ezeket jósolta 2026-ra:

  • Az amerikaiak ellenállóvá válnak az emésztési zavarokkal szemben 
  • Az autó lesz az univerzális közlekedési eszköz.
  • A politikusok helyét átveszik az üzletemberek
  • A bűnöző egyre pimaszabbul dacol majd a törvénnyel, és egyre kisebb rosszallást vált ki honfitársaiból.

(via)

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top