Meglepő vallomást tett Donald Trump: bár már csak néhány hét választja el a premiertől, még mindig nem nézte végig azt a dokumentumfilmet, amely a feleségéről, Melania Trumpról szól. Pedig a filmtől minden bizonnyal sokat várnak: az Amazon állítólag 40 millió dollárt fizetett azért, hogy elkészüljön a mű, amely „példátlan betekintést” ígér a first lady életébe.

Melania Trump és Donald Trump (Fotó: AFP)
A Melania című doku január 30-án debütál, és Melania Trump életének férje második elnöki beiktatása előtti 20 napját mutatja be. Donald Trump azonban vasárnap, az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén tartott rögtönzött sajtóbeszélgetésen elismerte: a teljes filmet még nem látta.
„Csak részleteket láttam belőle” – mondta a 79 éves elnök, majd azért sietett hozzátenni, hogy ettől függetlenül nagyon bízik a sikerben. Szerinte a film „hihetetlen”, és biztos benne, hogy hatalmas érdeklődést vált majd ki.
Trump arra is emlékeztetett, hogy Melania korábbi könyve is első helyen végzett az eladási listákon, így szerinte a film sem lehet bukás.
Az elnök azt is elárulta, hogy már a premierről is gondoskodott: sikerült lefoglalnia a „Donald J. Trump és John F. Kennedy Emlékközpontot” a bemutató helyszínéül, amit rendkívül izgalmas eseményként harangozott be.
A film iránti érdeklődés mindenesetre már most óriási: az előzetes több mint 10 millió megtekintéssel pörög a YouTube-on. A dokumentumfilmet az a Brett Ratner rendezte, aki korábban olyan kasszasikereken dolgozott, mint a Csúcsformában vagy az X-Men: Az ellenállás vége. Ratner számára a Melania egyfajta visszatérést is jelenthet, hiszen hollywoodi karrierje évekkel ezelőtt megtorpant, miután több nő – köztük Olivia Munn és Natasha Henstridge – szexuális zaklatással és erőszakkal vádolta meg. A rendező minden ellene felhozott vádat tagadott, de ezidáig nem sikerült visszadolgoznia magát a fősodorba.
(via)