nlc.hu
Aktuális

Csornán felejtette a kalauzokat a vonatpótló busz, vissza kellett menni értük

Szerencsétlenségek sorozata sújtotta az utasokat.
kalauz - fotó: MTI Fotó: Kallos Bea

Nem volt zökkenőmentes útjuk azoknak, akik kedd este a Győrből Szentgotthárd irányába közlekedő Savaria IC-n utaztak. Minderről a Telex egyik olvasója számolt be

A vonat ugyan időben indult Győrből, Enesénél azonban kiderült, hogy gázolás miatt Csornán át kell szállniuk az utasoknak vonatpótló buszokra. Innentől kezdve azonban még inkább elszaporodtak a bonyodalmak.

Az olvasó beszámolója szerint a csornai vasútállomáson „eleinte egy busz állt bent, senki nem tudott semmit, a buszsofőr kezét széttárva mutogatta, hogy ő még azt sem tudja, hogy pontosan meddig kell mennie a busszal, Répcelakig vagy Szombathelyig”. Később érkezett egy második busz is, de az utasok számára ennél sem volt tiszta, hogy pontosan merre megy majd. 

Mindenesetre elindultak a pótlóbuszok, ám egy idő után az utasok arra lettek figyelmesek, hogy a járművek visszafordultak Csornára. Mint kiderült, otthagyták a két kalauzt. „Kb. 3 percre jártunk Répcelaktól amikor azt vettem észre, hogy visszafelé megyünk. (…) Visszaértünk Csornára, már másodszorra, és mindenki kíváncsian nézte az ablakból, ki lehet az a két ember, aki ottmaradt. Hát kiderült, hogy a két kalauz!” – mesélte az illető.

A MÁV elismerte a portálnak, hogy „kisebb hiba csúszott a gyors haváriakezelésbe”. A vasúttársaság indoklása szerint azért is kellett a két jegyvizsgálóért visszamenni, mert nélkülük a Répcelakon várakozó vonat sem tudott volna elindulni.

Kiemelt fotó: MTI/Kallos Bea

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top