Új dallal jelentkezett a Sugarloaf együttes. Muri Enikő ugyanis úgy véli, eljött az idő, hogy a családon belüli erőszakról nyíltan beszéljünk.
Az új szerzemény középpontjában a családon belüli erőszak áll, az énekesnő pedig elárulta, hogy már hogy hosszú ideje érett benne a téma és a dal megszületésének motivációja. Az egyik legnagyobb mozgatórugó pedig nem más volt számára, mint Varga Judit.

Muri Enikő (Fotó: RTL)
„A téma mindig is aktuális volt. Évekkel ezelőtt lehetett hallani egy bizonyos hölgyről, aki olyan családi abúzust szenvedett el a férje által, ami egyszerűen felfoghatatlan, érthetetlen, és nincs rá mentség. Őt Varga Juditnak hívják. Terrorban élt éveken keresztül, ami elfogadhatatlan és hihetetlenül szörnyű. Ez volt az egyik mozgatórugója a dalnak” – árulta el Muri Enikő a Borsnak.
Emellett pedig az is motiválta, hogy úrrá legyen belső feszültségén és félelmén, melyet az elmúlt időszakban tapasztalt.
„A másik mozgatórugója pedig a sajátom. Tavaly év elején volt “szerencsém” megtapasztalni, milyen, amikor félnem kellett az emberektől. Pánikrohamok gyötörtek, kialvatlan és dekoncentrált voltam ezáltal a munkámban. Nagyon hamar kellett cselekednem ahhoz, hogy ne váljak olyan emberré, amilyen valójában nem vagyok” – mondta Muri Enikő, aki azért kapott indulatos kommenteket, mert közös szelfit készített Orbán Viktorral, majd a Harcosok klubja eseményén elénekelte a Himnuszt is.
Az énekesnő célja egyébként dalával az, hogy segíteni tudjon másoknak. „Ez nem egy könnyű téma, éppen ezért nem szabad könnyedén kezelni. A legfontosabb üzenet az, hogy igenis lehet segítséget kérni, és igenis lehet más életet választani. Senkinek nem szabad abban maradnia, ami bántja és tönkreteszi, és fontos, hogy segítséget kérjen” – mondta.