nlc.hu
Aktuális

Szikora Róbert: „Abszolút baromság, hogy minket békíteni kellett volna Mikivel” – kendőzetlenül beszélt Fenyő Miklóssal való kapcsolatáról

Mindent elárult a barátságukról.

Őszintén vallott Fenyő Miklóssal való kapcsolatáról Szikora Róbert. Az Indexnek adott interjúban elárulta, igaz barátok voltak.

„Abszolút baromság, hogy minket békíteni kellett volna, az utóbbi tíz évben rendszeresen átmentünk Mikihez, kedves élettársa, Nyuszi pedig főzött nekünk, jókat beszélgettünk. Minimum egy héten egyszer meccset néztünk, (…) hajnalig beszélgettünk. (…) A feleségemen kívül ő volt az egyetlen, akivel nagyon mélyen tudtunk beszélgetni. (…) Barátok voltunk, a szó igazi értelmében” – hangsúlyozta Szikora.

Fenyő Miklós és Szikora Róbert a 2025. júniusi Hungária koncerten az MVM Dome-ban - Fotó: Olajos Piroska / Fotócentrál

Fenyő Miklós és Szikora Róbert a 2025. júniusi Hungária koncerten az MVM Dome-ban – Fotó: Olajos Piroska / Fotócentrál

Az R-GO frontembere felelevenítette, hogy 1982-ben otthagyta a Hungáriát, és egészen 1985-ig nem álltak szóba egymással Fenyő Miklóssal. Egy véletlen találkozástól azonban egyből „elolvadt a két jégfal”, és ismét jóban lettek.

„Nagyon hosszú folyosón jött velem szembe. (…) Álltunk egymással szemben, mint két jégfal, aztán elindultunk, elmentünk egymás mellett, de ő rácsapott a fenekemre. Megfordultam, és azt kérdeztem tőle: na, mi van, öreg? Átöleltük egymást” – elevenítette fel a kibékülésüket Szikora Róbert, aki szerint Fenyő Miklós nagysága a személyiségében rejlett. Az énekes-dalszerző  úgy látja, Fenyő képes volt elvinni a tehetségét a zsenialitás határáig, miközben kivételes módon ültette át a rock and roll világát magyar nyelvre.

Fenyő Miklós élete képekben:

Fenyő Miklós gyermekként
Fenyő Miklós fiatalon
Fenyő Miklós
Fenyő Miklós
Fenyő Miklós
17 fotó

Fenyő Miklós, a magyar könnyűzene, a magyar rock and roll ikonja életének 79. évében hunyt el.

Kiemelt fotó: Olajos Piroska / Fotócentrál

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top