nlc.hu
Trend

T. Danny-t hosszú idő után először láthatjuk álarc nélkül

Lehullt az álarc, kiderült, hogy néz ki most a rapper.

T. Danny-nek az utóbbi hónapokban állandó kiegészítőjévé vált az álarc, masz, lehúzott baseball sapka, éppen, ami kéznél van. Olyannyira, hogy jó hosszan kell lapozni a közösségi oldalain, hogy egy olyan képet találjunk, ahol nem ezekben látható.

Azt nem tudni, ennek mi a pontos oka, persze, vannak városi legendák ezzel kapcsolatban, de mi ebbe nem szeretnénk belemenni. A lényeg, hogy új filmje fotózásán végre lekerült róla a maszk – hosszú idő után először. 

Íme:

Telegdy Dani egyébként Dobó Kata új filmjében, a Még egy kívánságban vállalt szerepet, ahol Hermányi Mariann és Kádár L. Gellért mellett játszik, igaz, nem teljesen főszerepet, de a film nagy részében felbukkan. A film promóciós fotózásán is részt vett az említett két színész mellett, ezúttal maszk nélkül. 

„Dani nagyon mély érzésű ember. Bár színészként még csak most bontogatja a szárnyait, de pontosan olyan alázattal, profizmussal állt a munkához, mint bármely másik művész. Nem kellett máshogy instruálni, és hihetetlen természetességgel hozta a karakterét” – mondta Dobó Kata, amikor arról kérdezték, hogyan látja a rappert így, hogy munka közben is megismerte. 

T. Danny egy felnövéstörténetet élt meg a forgatások alatt, hiszen a művészete most fordult egyet. Nagyon nagy utat járt be velünk, úgyhogy azt gondolom, ebben a filmben ő számomra már nem T. Danny, hanem Telegdy Dániel színművész!

– mondta Helmeczy Dorottya, a film producere.

t. danny maszk nélkül

Fotó: TV2

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top