nlc.hu
Család

„Van, ami nem maradhat családon belül”: a Tesco az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen oktatja és segíti dolgozóit, hogy merjenek lépni, ha kapcsolati erőszakkal találkoznak

Az áruházlánc szemléletformáló oktatás keretében arra tanítja és ösztönzi munkatársait, hogy felismerjék a jeleket, és tudják, hova kell fordulni a szorongató helyzetben.

A héten megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a munkahely az egyetlen olyan hely, ahol biztonságban érzik magukat. A vállalat állásfoglalása szerint elsődleges a biztonságos környezet megteremtése, melyet külön szabályzattal is támogatnak. Ennek részeként az áruházlánc plusz fizetett szabadnapokkal, szakértői tanácsadással és anyagi segítséggel támogatja az érintett kollégákat, valamint az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen edukál.

A tesco dolgozói a kapcsolati erőszak ellen

Támogatás szakértőkkel összefogva

„Mivel produktív életünk akár egyharmadát is munkával töltjük, munkáltatóként biztosítanunk kell a biztonságos környezetet, és a nehéz időkben is támogatást nyújtanunk. Ezért is dolgoztuk ki tavaly gyermekvédelmi útmutatónkat a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közreműködésével duális képzésen nálunk tanuló több ezer kiskorú maximális biztonságának megteremtésére.

Több mint 8 ezer munkavállalónk van, közel 70 százalékuk nő, így az országos statisztikák alapján sajnos elkerülhetetlen, hogy a kollégáink közül is többen kapcsolati erőszak elszenvedői. Számukra a munkahely gyakran azon kevés helyek egyike, ahol izolálódhatnak bántalmazójuktól, és ha biztonságban érzik magukat, segítséget kérnek. Új szabályzatunkkal különféle támogatási formákat nyújtunk a családon belüli erőszakot átélt kollégák megsegítésére.

Stratégiai partnerünkkel, az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen pedig megtanítjuk beazonosítani a bántalmazást, és megmutatjuk kollégáinknak, hogyan támogathatják bántalmazott társaikat. A segítségkérő nemzetközi kézjel felismerése, illetve a szükséges intézkedések megtétele is a tananyag része lesz, így vásárlóinknak is tudunk majd segíteni”– mondta Túróczi Norbert, a Tesco-Global Zrt. HR-vezetője.

Számíthatnak egymásra

A szemléletformáláson túl a Tesco folyamatosan képzi magát a témában, így például a régiós vezetők egy külön tréning során azt sajátítják majd el, hogy mi a teendő, ha egy kapcsolati erőszakban érintett kolléga hozzájuk fordul. Ezenkívül a vállalat által létrehozott szabályzat tartalmazza többek között az áldozatok számára javasolt lépéseket, beleértve a különböző típusú bántalmazásokra szakosodott segítő szervezetek listáját, valamint a vállalat non-stop elérhető Számíthatsz ránk!-programjának elérhetőségeit, ahol az ilyen helyzetek kezelésében jártas szakemberek állnak rendelkezésre. Az érintett kollégák továbbá 5 nap fizetett krízisszabadságot kapnak költözéshez, ügyvéddel vagy pszichológussal való találkozáshoz, krízisközpont felkereséséhez. Azok a munkatársak, akik segítséget nyújtanak az erőszakot elszenvedőknek, 2 nap fizetett szabadnapot vehetnek igénybe. A vállalat ezzel is ösztönzi a kollégákat, hogy támogassák az érintetteket bátorítással, információval, jelenlétükkel vagy praktikus segítséggel olyan helyzetekben, mint például a munkába járás és hazajutás, a rendőrségi, bírósági, orvosi látogatások, a bizonyítékként szolgáló anyagok (üzenetek, e-mailek stb.) mentése vagy új e-mail fiók, illetve bankszámla létrehozása.

Csupán 13 százalék megy a rendőrségre

„A kapcsolati erőszak a társadalom minden rétegében jelen van. 2022-es reprezentatív felmérésünk szerint a magyarországi felnőtt lakosságon belül mintegy 699 500 fő érintett. Az áldozatok 87 százaléka azonban nem tesz feljelentést, mert úgy érzi, nem tudnának segíteni neki, esetleg még ő kerülne bajba, vagy kitudódna a helyzete. A Tescóval közös, a témában egyedülálló összefogásunk célja, hogy minél többen ismerjék fel a bántalmazó helyzetet és a gyakori szégyenérzet ellenére merjenek segítséget kérni. Az áruházlánc iránymutatása alapján mi olyan konkrét lépésekben is tudjuk akár segíteni a krízisambulanciához fordulókat, mint a szociális, jogi és pszichológiai tanácsadás vagy szükség esetén az áldozatok számára lakhatást, komplex segítségnyújtást tudunk biztosítani titkos menedékházaink egyikében. Aki szeretne anonim maradni, az online is kapcsolatba léphet tanácsadóinkkal, illetve használhatja a Bright Sky mobilapplikációt” – hangsúlyozta a sajtóeseményen Sándor-Lenkei Aida, az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci krízisambulanciájának intézményvezetője.

Balsai Móni Az elfelejtett tejföl című kisfilmben

Balsai Móni az Ökumenikus Segélyszervezet Az elfelejtett tejföl című, korábbi kisfilmjében.

Segítség a tescós őrangyaloktól

A vállalat a Tesco Angyal Alapítványon keresztül pénzügyi és egyéb nem pénzbeli támogatást is tud biztosítani igény esetén a pszichológiai ellátás, a jogi szolgáltatások, az orvosi kezelések vagy a költözés fedezésére, illetve az új lakás berendezésére, alapvető háztartási felszerelések vásárlására és egyéb szükséges kiadásokra.

Hat éve jött létre a Tesco Angyal Alapítvány, amely a nehéz körülmények közé került munkatársaknak nyújt szociális segítséget a kollégák támogatásaiból, amelyet a Tesco minden esetben megdupláz. A hozzánk fordulók között vannak, akik kapcsolati erőszak miatt szorulnak segítségre, például azért, mert a párjuk a gyerekükkel együtt kitette őket otthonról vagy kilátástalan anyagi helyzetben hagyta őket. De van, akit lakásfoglaló rokona sorozatos rágalmazásokkal és megalázásokkal kényszerített arra, hogy elhagyja saját tulajdonában álló otthonát. Az Angyal által nyújtott anyagi támogatás kezdőlökést jelenthet az életük jobbra fordításához, a tartós változás eléréséhez pedig az Ökumenikus Segélyszervezet szakértői háttere további segítséget ad majd” – mondta Szigeti Barbara, a Tesco Business Solutions and Technology HR-vezetője, a Tesco Angyal Alapítvány alapítója és kuratóriumi tagja.

A családon belüli erőszak áldozatainak a Tesco egyéb intézkedésekkel is igyekszik megteremteni a biztonságot. Így például a személyes tárgyak (iratok, dokumentumok, készpénz) tárolására biztonsági szekrényt használhatnak, igénybe vehetnek a megszokottól eltérő kijáratokat, kérhetik a munkaidő vagy a munkavégzési hely módosítását, helyzetüket pedig a teljesítményértékelés során figyelembe veszik. A vállalat természetesen minden esetet bizalmasan kezel, és az információkat csak azokkal a kollégákkal osztja meg, akiknek szükségük van rá a megfelelő védelmi intézkedések megtételéhez.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top