A felnőttfilmes színésznő nagy kedvence Stohl Andrásnak, kettejük között már csók is elcsattant, és erre a pénteki adásban, csak még jobban ráerősített, és újabb plusz pontot szerzett a színész-műsorvezetőnél az őszinteségével.
Kiara Lord, akinek ma már az eredeti nevét is tudjuk, ugyanis nyíltan beszélt arról az aggodalmáról, hogy a múltja esetleg negatívan befolyásolhatja a Nagy duett ítészének megítélését. „Nyilván Andrásnak színészként és műsorvezetőként sokkal komolyabb elvárásoknak kell megfelelnie, mint egy civil munkát végző embernek. Rajta folyamatos a nyomás azzal kapcsolatban, hogyan ítéli meg a közvélemény, és ez csak egy része az egésznek. Láttam a lányán is, hogy nem feltétlenül viszonyul hozzám pozitívan, és tartottam attól is, hogy az exeinek a véleménye szintén hatással lehet rá. Ráadásul a színházi közeg sem mindig a nyitottságáról híres.

Kiara Lord és Stohl András (fotó: TV2)
Egyszóval több fronton is úgy éreztem, a környezete nem biztos, hogy jól reagálna az esetleges kapcsolatunkra, és mivel tényleg megkedveltem Andrást, felmerült bennem, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem szeretnék ártani neki „–
magyarázta a Blikknek Kiara Lord, aki elmondása szerint, élete során már többször találkozott ezzel a dilemmával. „Az az érdekes, hogy eddig soha nem a párom szülei voltak azok, akik elítélték azt, amivel foglalkozom. Ők általában pozitívan viszonyultak hozzám, és képesek voltak túllátni a felszínen. Sokkal inkább a barátok, közeli ismerősök néztek rossz szemmel a kapcsolatainkra. Hallottam már olyat is, hogy valaki azzal riogatta az aktuális páromat, nehogy elkapjon tőlem valamit, miközben felnőttfilmesként rendszeres orvosi szűrésekre járunk, csak ezzel a hétköznapi emberek többsége nincs tisztában.”
Kiara Lord hozzátette azt is, hogy bár nyílt támadás soha nem érte, azért minden ilyen felhozott példa rosszul esett neki. Azt gondolja, hogy van pozitív oldala, hogy mind a felnőttfilmes világban, mind pedig a mainstream médiában ismertséget szerzett, de ezek nem feltétlenül jelentkeznek az ismerkedésben.