A madárcsicsergés helyett az autók zaját élvezhetik a környékbeliek. Jó esetben még szép is lesz, ami a helyébe nő, tán még a közösség is élvezheti az áldásait. Rosszabb esetben a messziről jötteké lesz a haszon, és a helybelieké a veszteség. Félő, hogy ez utóbbi modell formálódik az óbudai Hajógyári-szigeten.
A 32 hektáros területen létrejövő épületkomplexum tervezői a napi személyforgalmat 24 ezer főre becsülik. Az ország egyik legnagyobb építkezése készül tehát megvalósulni azon a szigeten, amelyet a főváros levegője szempontjából Budapest tüdejének szoktak nevezni. A beruházás ellenzőinek táborát részben épp a környezetért aggódók adják azok, akik úgy látják, a forgalomvonzó létesítmény jelentősen rontja majd a főváros levegőjét, háborgatja a sziget gazdag élővilágát, tehát semmiképpen sem szolgálja a közösség érdekeit.
Fölmerülhet-e egyáltalán a bevezetőnkben is fölvetett kérdés hogy tudniillik egy magántulajdonba került fővárosi zöldterület beépítésén a közösségnek is haszna legyen. Nagyon is fölmerül, ez látszik a beépíthetőség mértéke, illetve a járulékos fejlesztések (régészeti feltárás, közlekedés-fejlesztés) körül zajló immár több mint két éve tartó kötélhúzásból. Annál is inkább, mert a terület magántulajdon státusza merőben új, és cseppet sem problémamentes körülmény.
A hajógyár területe ugyanis állami tulajdon volt, azon belül is 1991-től egy vagyonkezelő társaság gondjaira bízták. A privatizáció rendszerváltás utáni történetét elemző történészeknek ízes csemege lesz majd annak vizsgálata, milyen ügyes manőverekkel sikerült azt a területet magántulajdonba adni, amely kettős műemléki védettséget élvez. Egyrészt kiemelkedően fontos régészeti lelőhely: Közép-Európa legnagyobb összefüggő ókori római kori épületegyüttesét rejti. Másrészt reformkori ipari műemléki épületei révén is egyedülállóan értékes.
Joggal kérdezheti bárki, miként kerülhet magántulajdonba egy ennyire értékes terület. Megvan a technikája: ingatlanból üzletrésszé kell átnevezni bonyolult, sőt, követhetetlen átszervezések útján. Ja, és folyamatosan negligálni kell a műemlékvédelem figyelmeztetését, miszerint a védett területek állami tulajdonból ki nem adhatók. Mindezek ellenére a végére előállt a jelenlegi törvénytelen, de gyakorlatilag orvosolhatatlan helyzet. A Pláza Centers 4,5 milliárd forintért jutott hozzá az Óbudai-sziget mintegy harmadához. Az állami privatizátorok által 2003 októberében megkötött adásvételi szerződés szerint az államnak öt évig elővételi joga van a műemléki területre, 970 millió forint értékben.
A teljes cikk a 25. heti, június 21-én megjelenő, budapesti kiadású Nők Lapjában olvasható.