Az iskolakezdés ma már korántsem magától értetődő mérföldkő. Legalábbis ezt tapasztalja Dominic O’Regan, aki több mint harminc éve dolgozik pedagógusként, és aki megdöbbentő beszámolót jelentetett meg a Telegraph oldalán. Az angliai Hastingsben működő West St Leonards Primary Academy igazgatója szerint az elmúlt évtizedekben látványosan megváltozott, milyen felkészültséggel érkeznek a gyerekek az iskolába – és ez ma már nem egy-egy elszigetelt eset, hanem általános tendencia.
Az általa leírtakhoz fontos persze azt is tudnunk, hogy míg Magyarországon 6 éves kortól kezdődik az iskola, addig Angliában 4-5 éves korban a gyerekek már az iskolarendszerbe kerülnek, mely még részben óvodai jellegű funkciókat is ellát az első években. Ugyanakkor korábbi évtizedekkel összevetett tapasztalatai így is szembeötlők.
Ami régen alap volt, ma már hiányzik
O’Regan szakmai tapasztalata szerint a kilencvenes években még fel sem merült az úgynevezett „iskolára való felkészültség” kérdése, mert természetesnek számított, hogy a gyerekek készen állnak a tanulásra. Szobatiszták voltak, tudtak evőeszközt használni, képesek voltak elszakadni a szüleiktől, és meg tudták fogalmazni az alapvető szükségleteiket.
Ma viszont – meglátása szerint – egészen más képet mutatnak az első tanítási napok. Egy friss, elsős tanítók körében végzett felmérésre hivatkozva azt mondja: egyre több gyermek érkezik úgy az iskolába, hogy ezek az alapvető készségek még hiányoznak.
A szakértő szerint az iskolába érkező (Magyarországon még óvodásnak számító) gyerekek sok szempontból jóval éretlenebbek, mint a korábbi generációk voltak. (Fotó: GettyImages)
Szobatisztaság: már nem magától értetődő
A szakember szerint különösen látványos a változás a szobatisztaság területén. Míg az 1970-es és 1980-as években a gyerekek döntő többsége másfél éves korára elhagyta a pelenkát, ma minden negyedik kisgyermekre igaz, hogy nem szobatiszta az iskolakezdéskor. O’Regan arra is felhívja a figyelmet, hogy az elsős osztályokban a tanítók becslése szerint a gyerekek körülbelül negyedének rendszeres „balesetei” vannak.
Hozzáteszi: egy harmincfős, négyévesekből álló osztályban már néhány olyan gyermek is elegendő ahhoz, aki még nem önálló, hogy az egész tantermi működés felboruljon – hiszen egy tanár és egy pedagógiai asszisztens egyszerre csak korlátozott számú gyerekre tud intenzíven figyelni.
Evés, beszéd, könyvek – itt is gondok vannak
Az igazgató tapasztalatai szerint nem csak a vécéhasználat jelent kihívást. A felmérés adatai alapján sok gyermek nem tud önállóan enni és inni, nem képes bemutatkozni vagy egyszerű kérdésekre válaszolni.
O’Regan szerint különösen beszédes jelenség, hogy egyes gyerekek a könyveket sem tudják megfelelően használni: előfordul, hogy lapozás helyett „koppintanak” vagy húzzák az oldalakat, mintha érintőképernyőt kezelnének.
A képernyők hatása a tanteremben is érezhető
Arra a kérdésre, mi állhat a változások hátterében, O’Regan hangsúlyozza: nincs egyetlen ok. Ugyanakkor a technológia szerepét megkerülhetetlennek tartja. Szerinte nemcsak az számít, mennyi időt töltenek a gyerekek képernyő előtt, hanem az is, milyen tartalmakhoz jutnak hozzá.
Úgy látja, a szülők felelőssége különösen nagy ebben, hiszen a gyerekek a felnőttek mintáit követik. „Mindannyian használunk képernyőket, de nem mindig mutatunk jó példát” – fogalmazta meg korábban.
Mi áll a még a probléma hátterében?
A szakértő szerint a megélhetési válság és a magas gyermekfelügyeleti költségek szintén komoly szerepet játszanak. Tapasztalata alapján ma sok szülő kénytelen egyszerre több munkát is vállalni, ami óhatatlanul kevesebb együtt töltött időt jelent a gyerekekkel.
Ennek következménye az is, hogy egyre több gyerek tölti a nap nagy részét az iskolában: a reggeli és délutáni foglalkozások ma már sok intézményben alapvető szolgáltatásnak számítanak.
Nem egyetlen társadalmi réteget érint
O’Regan hangsúlyozza: a jelenség nem köthető kizárólag egy-egy társadalmi csoporthoz. Tapasztalatai szerint az ország minden részén, eltérő anyagi és kulturális háttérrel rendelkező családok gyermekeinél is megjelennek ezek a nehézségek.
Mi a megoldás a szakértő szerint?
Az igazgató szerint a legfontosabb, hogy az iskolák és a családok minél korábban elkezdjenek együttműködni. Saját intézményük példáját hozva elmondta: az otthonlátogatások, az átmenetet segítő programok és az önállóságot támogató iránymutatás sokat segíthet abban, hogy a gyerekek magabiztosabban kezdjék meg az iskolát.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozza: mindez nem a hibáztatásról szól. A szülőség mindig kihívásokkal járt, a mai gyerekkor pedig gyökeresen más, mint korábban. Az első öt év azonban meghatározó – és bár az iskolák sokat tudnak segíteni, nem várható el, hogy minden terhet egyedül viseljenek.
