Több platformon megjegyezted, hangsúlyozom, fontosnak tartottad megjegyezni, hogy az Itt érzem magam otthon egy független film. Nyilván értem, hogy miért, de tőled szeretném hallani.
Az Itt érzem magam otthon egy független film, amit Holtai Gábor rendezett, és Veres Attila írt. Attila öt évvel ezelőtt írta meg a forgatókönyvet, maga a film is akkor készült. Akkor még sehol nem volt Magyar Péter, nem volt Tisza Párt, semmilyen aktuálpolitikai kontextus nem létezett. Ez a film teljesen függetlenül született meg mindettől. Ami igazán érdekes, hogy ma Magyarországon, ha valóban értékalapú filmet akarsz csinálni – nem propagandát –, akkor valahogy mindig azokkal az alkotókkal találkozol, akikkel jó együtt dolgozni. Akik pedig a rendszer kegyeltjei, akik vakon hisznek benne, és – finoman szólva – nem feltétlenül a tehetségük miatt kapnak lehetőséget, ők készítik ma a nagyjátékfilmeket.
Egyszer megkérdezték tőlem: mi kellene ahhoz, hogy megváltozzon a mostani filmfinanszírozási struktúra? Tudom, ez összetett kérdés. A válaszom egyszerű volt: tehetséges emberek csináljanak filmeket. Mert ha nem tehetséges emberek csinálnak filmet, az rossz lesz. Ennyire egyszerű.
Most már nem is tudom, hányadik független filmem ez. Közben Tasnádi István is befejezett egy másik független alkotást. Ebben a filmben Rozival executive producerek vagyunk. Külföldön ez bevételalapú részvételt jelent: beszállsz akár ingyen munkával, és a későbbi bevételből részesedsz. Mi is ezt a modellt alkalmaztuk, de itt nem jelentős pénzekről beszélünk. A hitünket és a tudásunkat tettük bele, hogy a film létrejöhessen. Mert ezek mérföldkövek. Ha egyszer megváltozik a rendszer, vissza lehessen nézni, és azt mondani: ott voltunk. Nem támasztottuk a pultot, nem maradtunk csendben. Dolgoztunk.
Fotó: Schumy Csaba
Amikor felvázolták számodra a karaktert, az még vonzóbbá tette, hogy Lovas Rozi a másik főszereplő?
Rozival barátok vagyunk. Ha nem lennénk azok, ez a film nem jöhetett volna létre. Az a szeretet és biztonság, amit egymás felé képviselünk, elengedhetetlen volt. Olyan érzékeny, finom rezonálás van köztünk, amit nem lehet technikával pótolni. Ha nem figyelsz a másikra, ha nem szereted, mint barátot és alkotótársat, ezek a jelenetek nem működnek. Az első négy napot egy 5 négyzetméteres szobában forgattuk, ketten. Napi tizenkét órát. Utána pedig elmentünk játszani az Árvák című előadásunkat a Loupe Színház keretében, ami mentálisan rendkívül megterhelő. Napközben fizikailag és mentálisan bántalmaztam Rozit, este pedig csak mentálisan – persze, ez mind a szerepeink része volt. Ha nem öleljük meg egymást minden jelenet után, ha nem fogjuk meg a másik kezét, ha nem kérdezzük meg a másikat, hogy van, ezt nem lehetett volna végigcsinálni.
Forgatsz, színházban játszol, nemrég egy showműsorban is részt vettél, illetve közéleti ügyekben gyártasz tartalmat. Hogy csinálod? Nem oszlik meg túlságosan a fókusz?
Úgy lehet csinálni, hogy nem alszol és nincs magánéleted. Nevetve mondom, de ez az igazság. Én erre tettem fel az életemet. Nyolc éve küzdök a rendszer ellen. Akkor hoztuk létre a Loupe társulásunkat, ami a szívügyünk. Rengeteg munka, mérhetetlen mennyiségű energia, de olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek. Ez ad erőt.
Mikor fogalmazódott meg benned, hogy kiállsz a rendszer ellen? Volt egy konkrét töréspont?
Gyerekkorom óta így neveltek a szüleim. Mindig arra tanítottak, hogy álljak ki az igazságtalanság ellen. Ez nem egy hirtelen döntés volt, hanem egy folyamat.
Egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy amiben élünk, az nem jó. Az emberek szomorúak, dühösek, frusztráltak. Én pedig egy boldog, nyitott, intelligens társadalomban szeretnék élni.
Molnár Áron, Simon Soma, Simon Kornél, Gyllus Dorka, Lovas Rozi, Szervét Tibor és Zsurzs Kati, az Itt érzem magam otthon díszbemutatóján (Fotó: Schumy Csaba)
Gyakran hangzik el a mondat: mindenki maradjon a saját szakmájánál, a színészek a színészetnél. Mi a véleményed erről? Meg lehet változtatni az emberek véleményét?
Azt gondolom, hogy igen, de nem az a célom, hogy bárkit presszionáljak. Én a dolgomat csinálom. Beszélgetek a barátaimmal, kollégáimmal. A nyolc év közügyekben való részvétel megmutatta, hogy olyan emberek is beléptek ebbe a térbe, akik korábban azt mondták: soha nem fognak politizálni. De van egy vörös vonal, amit, ha átlépnek, már nem lehet csendben maradni. Ez számomra óriási boldogság. Színészként reflektorfényt tudunk irányítani az országot érintő, fontos ügyekre, ezáltal több emberhez jutunk el. Ez felelősség. Nem élni vele: luxus.
Nem féltél attól, hogy a politikai tartalmú videóiddal a megélhetésedet kockáztatod?
A megélhetésemet mindig is kockáztattam. Amikor 27 évesen eljöttem a Vígszínházból, biztos fizetést hagytam ott. A semmibe ugrottam. Amikor kiszálltam A mi kis falunkból Kapitány Iván miatt, ugyanez történt. Biztos egzisztenciát hagytam hátra. Fontosabb volt, hogy egyenes gerinccel tudjak tükörbe nézni.
A független társulatunk piaci alapon működik, egy fillér állami támogatást sem kapunk. Ma Magyarországon ez az egyetlen olyan csapat, amely valóban versenyképes fizetést tud biztosítani a színészeinek és munkatársainak. Ha nem vállalunk kockázatot, ez sosem derül ki.
Volt olyan szerep, amit végül emiatt nem kaptál meg?
Persze. Ebben élünk 16 éve. A köztévének csúfolt propagandaépületben évek óta nem jártam. Az én adómból működik, mégsem hívnak. Feketelisták léteznek. Előfordul, hogy leforgatsz egy filmet, és nem írják ki a neved. Ez hogy történhet meg? Ez a rendszer nem tehetségalapú. És én ebben nem akarok részt venni.
Fotó: Schumy Csaba
Ha nagyon kritikus akarok lenni, érhet téged az a vád, hogy a partvonalról könnyű beszélni. Ha felkérnének hogy tényleges politikai szerepet vállalj, igent mondanál?
Mármint, hogy legyek politikus?
Igen.
Soha. Alkalmatlan vagyok rá. Az idegrendszerem nem bírná. Túl öntörvényű vagyok. A politika számomra olyan, mint a ketrecharc: én bokszolnék, ők meg brazil jiu-jitsuznak, kempóznak, muay thai-oznak – bármit bevetnek. Nekem meg egyszer csak feltűnne, hogy jé, itt lehet könyökölni is. Én nem akarok ilyen pályán játszani. A saját eszközeimmel szeretnék hatni: színpadon, filmben, közösségben. Ott van dolgom, így tudok a legtöbbet segíteni.
