
Galambos Lajosék kiesése után A Nagy Duett második adásában már csak nyolc páros és egy trió szórakoztatta a tévénézőket. A második élő-show-ban egy új vendégzsűritag csatlakozott a Kasza Tibi, Lékai-Kiss Ramóna, Horváth Tomi és Stohl András alkotta ítészgárdához: Leticia Calderón, az Esmeralda című szappanopera sztárja ült be a zsűriasztalhoz.
A Nagy Duett második adásának napi győztese Lengyel Johanna és Schobert Norbi lettek. A páros Kriss Kross slágerét énekelte, a teljesítményükkel kiérdemelték a maximum pontszámot a zsűritől, az ítészek állva tapsoltak nekik.
A veszélyzónába Gallusz Niki és Gajdos Tamás, a verseny egyetlen triója – Bódi Hunor, Bódi Megyer és Péterffy Lili Lelle -, valamint Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó kerültek. Közülük az utóbbi párost mentette meg a zsűri. A közönség szavazatai alapján Gallusz Niki és Gajdos Tamás maradhatott a versenyben, míg a Queen-slágerrel színpadra álló Bódi testvéreknek és Péterffy Lili Lellének búcsúznia kellett, pedig ezúttal pozitívabb kritikákat kaptak a zsűritől, mint egy héttel korábban.
A kiesésük után adott interjúban a Bódi tesók egyöntetűen kimondták: „Ez nem a mi utunk!” Bevallották, egyedül Péterffy Lili Lellét sajnálják, aki szerintük, ha nem velük kerül össze, akkor a döntőig menetelhetett volna.
Kiemelt fotó forrása: TV2 / A Nagy Duett – videó