nlc.hu
Sztárok

Hujber Feri: „Rólam mindenki azt hiszi, hogy kokainozom vagy kokainoztam, meg gyógyszerfüggő vagyok”

A hirtelen jött hírnév, az évekig tartó belső küzdelmek, a függőségek és a folyamatos újratervezés mély nyomot hagytak rajta. Hujber Feri ma sokkal tudatosabban és tisztábban él, dolgozik magán, sportol, ír, zenél és újra visszatalált ahhoz az energiához, ami miatt annak idején megszerette a közönség.

Hujber Feri története jól bizonyítja, hogy amikor az élet szétszed, abban mindig ott a lehetőség, hogy újra összerakjuk magunkat. Saját bevallása szerint a főiskola alatt kezdett alkoholt inni, ami odáig fajult, hogy a kétezres évek elején már veszélyben volt.

Rólam mindenki azt hiszi, hogy én kokainozom vagy kokainoztam, vagy gyógyszerfüggő vagyok és nekem soha semmi ilyesmi nem volt. Én a füvet azt azért kezdtem szívni 2014-ben talán, mert le akartam tenni az alkoholt. Azt gondoltam, ha erre váltok, akkor a fű egy nyugodt állapotot okoz, azzal relaxálni szoktak, egy kicsit sámánisztikus, indiános, mindaz a kör, ami nekem bejött, hogy hogyan kell révülni. Akkor le tudtam tenni az alkoholt, de a fű az egy nagyobb poklot hozott, mint amit én valaha gondoltam

– árulta el a színész Hámori Barbara A Te Kék Zónád című podcastjében, aki függésre hajlamos emberként eljutott odáig, hogy már napi tizenhárom-tizennégy szálat szívott.

„Elképesztő, hogy milyen poklot jártam meg”

Majd tíz évvel ezelőtt a Mokka egyik reggeli adásában Feri polgárpukkasztó módon viselkedett, ami romba döntötte a karrierjét, közvetve véget vetett a házasságának és a szüleivel is megromlott a viszonya ezután. A Te Kék Zónád podcastben most tiszta vizet öntött a pohárba és bevallotta, hogy csak direkt provokálta a világot és erre a mai napig nagyon büszke. 

Ki voltam égve szakmailag. Tele volt a hócipőm azzal a politikával, amit akkor folytattak és amire én rámentem, hogy éjjel-nappal a politikai híreket böngésztem, hogy megint milyen gonoszságba csúszik bele a kormányunk. Én abba beleőrültem. Plusz voltam egy olyan házasságban, ami már akkor nagyon a végét járta. Éreztem, ha valami nem történik, akkor én tényleg meg fogok halni. Először volt egy szívleállásom aztán meg volt egy stroke-om. Nagy volt a belső feszültség és az önpusztítás. Én ott ki akartam szállni, miközben ott volt a fél éves kislányom. Elképesztő, hogy milyen poklot jártam meg. Éreztem, ha nem történik valami, akkor én bele fogok pusztulni. És én nem akartam még elmenni

– árulta el Hujber, aki ezt követően külföldre ment egy időre, ahonnan visszatérve hazaköltözött vidékre a szüleihez és orvosi segítséget is kért.

hujber feri

Fotó: A Te Kék Zónád

Ritkán iszik alkoholt

Ma már sokkal tudatosabban él, nyugodt és kiegyensúlyozott az élete. Felesége, Krisztina a legnagyobb őrület közepette is mellette állt, közös kisfiúk is született, Feri többek között miatta is változtatott az életén. Bár legnagyobb félelme korábban az volt, ha családja lesz, akkor nem fog tudni megfelelően a színészetre koncentrálni, amelyre az élet rácáfolt. Manapság már nem szereti a szélsőségeket sem a vallásban, sem az életmódját illetően és a szakmában sem, eltávolodik tőle.

Kontrolláltam alkoholt fogyasztok, az van. Füvet nem. Egyáltalán nem. Én soha, semmilyen drogot, most ki merem jelenteni. Próbálni az más. Az ember egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor próbálta, én mindig adtam neki egy esélyt, az egy más dolog. De használni? Soha. Nem drogozom, nem drogoztam. Sose szedtem se gyógyszert, se nem szívogatok.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top