nlc.hu
Aktuális

Tíz évre eltiltották a zuglói plébánost, Pajor Andrást a papi feladatok gyakorlásától

Megszületett a döntés, többéves eltiltást kapott Pajor András.
templom - fotó: Getty Images

A Katolikus Egyház lefolytatta a belső vizsgálatát Pajor András, zuglói plébános ügyében. A döntés értelmében tíz évig nem gyakorolhatja a papi feladatait és eltiltották „ugyanerre az időszakra a kiskorúakkal végzett, egyházi intézmények vagy rendezvények keretében folyó tevékenységtől” – értesült a Kontroll.hu. Az erről szóló döntést vasárnap felolvasták a szentmise előtt a zuglói templomban a híveknek.

Pajor 2002-től volt a zuglói Kassai téri templom plébánosa.

Fiúkat vetkőztetett le Pajor atya

Mint ismert, a Válasz Online 2024 decemberében írt arról, hogy Pajor András zuglói plébános lehet az a pap, akiről az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleménye szerint gyermek- és ifjúságvédelmi ügyben eljárást folytatnak. Akkor egy bejelentés alapján kezdték meg a vizsgálatot a plébános ellen, akit el is tiltottak a papi tevékenységek gyakorlásától. Több szülő is jelezte, hogy a plébános havi egyszeri kötelező gyónást vezetett be az ifjúsági és ministránscsoportok tagjai számára, a táborokban pedig rendszeresítette a kullancsvizsgálat intézményét.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egyesével, anyaszült meztelenül kellett megjelennünk előtte, s ő a kezeivel alaposan áttapogatta az intim testrészeinket is” – elevenítette fel az egyik áldozat, aki arról is beszélt, hogy a kiemelt szerepet vállaló csoportvezetőket és ministránsokat Pajor masszírozási alkalmakkal „jutalmazta”. „Teljes testmasszázsra kell gondolni, ahol megint meztelenül hevertünk előtte, ő meg mozgatta a tenyerét rajtunk bárhol, ahol nem akartuk” – mesélte.

Kitüntetést is kapott Pajor András

Pajor Andrást amúgy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2023. március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki, külön kiemelve az ifjúságnevelésben vállalt szerepét.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top