nlc.hu
Szabadidő

Vége a japán tévégyártásnak

Véget ért egy korszak a Panasonic számára is, megszűnik a tévégyártás.
tévékészülék - fotó: Getty Images

A Sony után a Panasonic is elengedi a tévés üzletágát. Leállítják a gyártást, és a jövőben egy kínai márka, a Skyworth veszi át a Panasonic márka alatt futó tévékészülékek gyártását, értékesítését és marketingjét, így a márkanév megmarad – írja a hvg.hu.

A Panasonic közlése szerint az eddig eladott, valamint az ezután értékesített készülékek tekintetében sem lesz változás – legalábbis ami az eszközök támogatását illeti. A Skyworth által gyártott tévékészülékeket Európában és az Egyesült Államokban fogják értékesíteni.

Ezzel az utolsó japán tévégyártó is elbúcsúzott a Sharp, a Toshiba, a Hitachi, a Sony és a Pioneer után.

Tévégyártás: a Panasonic aranykora

A Panasonic egykor a plazmatévék királya volt – elevenítette fel a portál -, 2010-ben a Samsungot és az LG-t is előzve uralták a piacot. 2014-ben azonban felhagytak a plazmatévék gyártásával, és innentől már csak lejtmenet jellemezte a céget.

Mint ismert, a Sony idén januárban jelentette be, hogy leválasztja a tévés üzletágát és egy, a TCL-lel közös vállalkozásába helyezi át azt.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Ez is érdekelhet:

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top