nlc.hu
Sztárok

Komonyi Zsuzsi Fekete Pákóról: „Nem szolgált rá azokra a bántásokra, amiket kap”

Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi közel kerültek egymáshoz, barátsággá alakult a kapcsolatuk.

A Nagy Duett idei évada már az első élő adásban bizonyította, hogy a szerkesztők nem félnek a merész húzásoktól. A legnagyobb meglepetést kétségtelenül a Dáridóból ismert Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó párosa okozta. A szokatlan duó egy szőnyegen „repülve” adta elő az Egy új élmény című dalt, a Aladdin egyik ikonikus betétdalát. A produkció végén a zsűri állva tapsolt.

Kasza Tibi nem is fogta vissza magát: „Amelyik nap te kiesel, én aznap felmondok. Ez olyan rohadt jó volt, hogy én ebbe belehaltam. Tényleg elképesztően szerethető volt, óriási túlvállalás. Vicces volt, megvolt benne a zenei minőség, és egy percig nem volt elökörködve. Humorral együtt is végig a legjobb tudásotok szerint vittétek.”

Ez is érdekelhet meghalt katherine short Megnézem

A második élő show-ban az UFO „Szerelemdoktor” című slágerével léptek színpadra. A stúdióban sokan könnyezve nevettek, különösen akkor, amikor Pákó jött a raprésszel. Tempóban helytállt, de a zsűri kétkedve figyelte, vajon biztosan tudja-e a szöveget. A veszélyzónába kerültek, ám végül sem az ítészek, sem a közönség nem engedte el a kezüket.

Komonyi Zsuzsi a story.hu-nak így fogalmazott: 

Ez nekünk is óriási meglepetés. Engem kevésbé ismernek a nézők, mondhatjuk, új arc vagyok, annak ellenére, hogy huszonhat éve énekelek. (…)Igaz, ami igaz, megosztó figura. Vannak, akik kedvelik, mások nem. De szerintem vitathatatlan, hogy nagyon szórakoztató.

A közös munka alapja szerinte a kölcsönös tisztelet. „Mindketten tudjuk, hogy ez nem csak róla vagy nem rólam szól. Minket a kettőnk közös munkája juttathat tovább. (…)Kicsit olyanok vagyunk, mint egy tanár és a diákja, de hallgat rám, megfogadja a tanácsaimat. Rengeteget gyakorol.” Amikor a zsűri megjegyezte, hogy nem látszik a befektetett munka, Zsuzsi kiállt mellette: „Pedig az megvan, még ha a rap tényleg nem is feküdt neki.”

fekete pákó komonyi zsuzsi

Fotó: TV2

Kapcsolatuk a színpadon túl is szoros

Mi nemcsak a próbateremben találkozunk, napi egy órát szoktunk beszélni telefonon is. Nagyon megkedveltük egymást. Nincs is vita közöttünk. Bár ő egy karakán ember, érzékeny is, akinek építeni kell az önbizalmát. És tényleg nem szolgált rá azokra a bántásokra, amiket kap 

A látványos produkciók mögött komoly szervezés áll. „A Nagy Duett nem csak abból áll, hogy vasárnap felmegyünk pár percre a színpadra” – hangsúlyozta. Hét közben próbák és forgatások zajlanak, miközben Zsuzsi kilencéves kisfiát, Kolost iskolába viszi, főz és takarít. „A hétköznapokban én egy háziasszony vagyok. Hétvégén járom az országot fellépni. És persze van egy férjem, aki sokat segít. Mi mindent családi összefogással oldunk meg.”

Férje ugyan kerüli a rivaldafényt, de minden adásra elkíséri, és lelkesen szurkol. Zsuzsi pedig már most új célokat fogalmaz meg: egyszer szívesen kipróbálná magát a zsűriszékben is.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top