nlc.hu
Sztárok

Megvan a Tankcsapda új gitárosa: a Szahara közepén, a Bochkor élő adásában jelentették be a hírt

Lukács László és Fejes Tamás, a Budapest–Bamako Rally-n, a Szahara közepén, Bochkor Gáborék kihelyezett stúdiójában adtak koncertet az új gitárossal.

A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás, és Lukács László basszusgitáros-énekes idén először vágott neki a Budapest-Bamako Rallynak. Az együttes nemcsak részt vesz a versenyen, de a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy egy nagy dobásra is készül: Retro rádió Bochkor című műsorában, ami ez alkalomból szintén kitelepült a sivatagba, egy élő koncert keretében mutatják be együttes új gitárosát.

Ma eljött a nagy nap, amikor minden rajongó megtudhatta, ki lesz Sidlovics Gábor, Sidi tavaly márciusi kilépése után az új zenekari tag.

Hosszú hónapok, találgatások után a Retro Rádió Bochkor műsorában Laci és Tomi leleplezte a Tankcsapda új gitárosát. Fogadjátok szeretettel Vörös Attilát! A hazai közönség először 2026. március 28-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán láthatja a Tankcsapda hivatalos felállását

– adta hírül a zenekar a saját közösségi oldalán is.

TankcsapdaEzért hagyta ott a Tankcsapdát Sidlovics Gábor Sidi

Sidlovics Gábor, művésznevén Sidi, a Retro Rádió Abaházi Presszó című műsorában először beszélt nyíltan arról, miért hagyta el 13 év után a zenekart. Elmondása szerint döntését nem egyetlen konkrét esemény, hanem hosszú ideje fennálló zenei, személyes és etikai problémák sorozata indokolta.

Amikor már azt érzed, hogy jó ideje nem tudsz hinni ilyen dolgok miatt abban, amit csinálsz, akkor nem tudsz bármennyire is akarsz egy jól fizetett munkahelyen maradni

mondta el akkor a műsorban.

A zenész úgy fogalmazott, hogy számára a Tankcsapdában eltöltött idő egy „hollywoodi sztori” volt, de egy idő után fontosabbá vált számára a lelki nyugalom, mint az anyagi biztonság.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top