Volt idő, amikor sokan aggódtak érte, mostanra azonban újra a régi: mozgásban van, terveket sző, éli az életét, sőt a Kincsvadászok VIP adásában is feltűnt. A legendás televíziós házigazda a tőle megszokott humorral és egyedi stílusával ismét mosolyt csalt a nézők arcára. A nyáron súlyos egészségügyi problémával küzdött, de ma már fiatalokat megszégyenítő energiával tekint előre.

Rózsa György (fotó: Olajos Piroska/Fotocentral)
Sikeres felépülés a stroke után
A műsorvezető agyvérzését követően szerencsésen felépült, és ebben végig számíthatott lányára és unokájára. Sok időt tölt velük, ami – saját bevallása szerint – fiatalon és egészségesen tartja.
Szerencsémre nem igazán vannak úgynevezett átlagos napjaim. Mindig is a változatosságot szerettem, amolyan nyughatatlan típus vagyok. Egyelőre továbbra is szeretek jönni-menni, barátokkal találkozni, nagyokat vitázni, kávéházazni, csinos hölgyeknek bókolni, terveket szőni, meccseken drukkolni, mérgelődni. És legfőképpen Csilla lányommal és az unokámmal beszélgetni, játszani, bolondozni, kirándulni – együtt lenni
– mondta a Borsnak a Kapcsoltam egykori házigazdája.
Közelebb a családhoz
A család még fontosabb szerepet kap az életében: eladta a máriaremetei házát, és lánya közelébe költözött.
A máriaremetei családi házunkat egy évvel ezelőtt adtam el. Nekem feleslegesen nagy volt, mióta egyedül laktam feleségem halála után. Lányom is önálló lakásba költözött felnőttként. Ezért, és mivel közelebb akartam költözni a lányomékhoz, Csilla talált nekem egy szép Duna-parti lakást, ami közelebb van hozzájuk. Így akár naponta találkozhatunk, és ezek a legszebb perceim
– mesélte.
Egy tragédia, ami megérintette
A közelmúltban a Kincsvadászok műsorában szülei örökségéből ajánlott fel tárgyakat jótékony célra: egy balesetet szenvedett balerina megsegítésére.
Megrendített annak a balettos lánynak a tragédiája, akire ráomlott egy ház a Jókai utcában. A lányom is a Balettintézetben végzett, így jobban átérzem, mit jelenthet a tengernyi küzdés, gyakorlás után az álmok szétfoszlása egy pillanat alatt egy fiatal, a művészpályája elején álló lánynak
– fogalmazott.
„Amikor Csilla meghallotta az elborzasztó hírt, azonnal felhívott. Tudta, hogy szeretem a Kincsvadászok-sorozatot, és az örökségéből fölajánlott néhány herendi porcelánt pályatársa alapítványának. Azt mondta, hogy a nagyszülei biztosan szintén felajánlanák az esküvőjükre kapott néhány tárgyat, egyetértenének a gesztusával. Büszke voltam a lányomra az elhatározásáért, amit a pályatársa azonnal meghatottan meg is köszönt neki” – idézte fel a műsorvezető.