A Cyla Call Center legutóbbi adásában egy Moldován Andráshoz kapcsolt betelefonáló története indította el a beszélgetést.
„Az anyós odaköltözött a családhoz, kezdetben mindenki boldog volt, majd jött a demencia. Az állapota folyamatosan romlik, és az életük rámegy” – foglalta össze röviden a hallottakat Moldován. A hívás láthatóan őt is, de minden vendéget, Ábel Anitát, Vályi Istvánt és Kánya Katát is mélyen megérintette, Cyla pedig felidézte nagynénje, Suzanne esetét, akinél Alzheimert diagnosztizáltak. Elmesélte, hogy bár a betegségnek vannak abszurd, már-már vicces pillanatai, egy ponton túl ez megszűnik jópofa lenni.
Addig vicces, amíg a pénztárcáját berakja a fagyasztóba, kikutatja a zsebemet, hogy biztos nálam van-e, aztán a fagyasztóból előszedjük a pénztárcát, meg elhagyja a műfogsorát, és megyünk a rendőrségre, nizzai kapitányságra műfogsort keresni. Hoznak egy dobozzal: madám, válasszon!
– mesélte de hozzátette: aztán, amikor már ott tartunk, hogy keresni kell az otthonról elsétáló beteget, az már kicsit sem szórakoztató. Ilyenkor válik bizonyosság, hogy az illetőnek 24 órás felügyeletre van szüksége – kérdés, hogy ki vigyázzon rá? Mert az intézményi elhelyezés egyértelműen egzisztenciális kérdés is, sokan nem engedhetik meg maguknak.
Cyla Call Center: Moldován András, Vályi István, Kánya Kata, Ábel Anita, Kajdi Csaba Cyla (Fotó: VIASAT3 / Kaszner Nikolett)
Kánya Kata, ezen a ponton a társkeresési tanácsadóként szerzett tapasztalatait hozta be: rengeteg olyan 50-60 év feletti emberrel találkozik, akik azért magányosak, mert anyagi lehetőségek híján, az elmúlt évtizedüket a szüleik ápolásával töltötték.
„Szerintem ez egyértelműen társadalmi és anyagi kérdés is, hiszen lehet, hogy sokkal jobb helye lenne egy olyan helyen, ahol szakképzett emberek felügyelik, csak fizesd ki!”– tette hozzá Vályi István az elhangzottakhoz.
A legnehezebb döntés: intézet vagy otthon?
A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a gyermeki bűntudat a legnagyobb gátja a racionális döntésnek. Ábel Anita azonban határozottan kijelentette, hogy ő már most próbálja tehermentesíteni a gyermekét a jövőre nézve:
Én megkértem a lányomat, azt mondtam: tegyen be egy intézetbe. Annyit kértem, hogy csak egy jó helyre, ahol vicces emberek vannak, hogy jól érezzem magam
– vallotta be Ábel Anita, amivel Kánya Kata mélyen egyetértett, mondván, egy gyereknek szinte lehetetlen egyedül meghozni ezt a döntést, ha a szülő nem „ad rá engedélyt”. Vályi István azonban más utat választana:
Engem ne rakjon be, tankolja meg a kocsit, majd én elintézem magam
– zárta rövidre a kérdést az autós újságíró.
Mikor váltsunk az otthonápolásról intézményi ellátásra?
Egy ápolásra és felügyeletre szoruló szerettünk esetén, a családtagok gyakran erejükön felül, saját egészségüket kockáztatva próbálják otthon tartani a demens beteget, pedig eljön egy pont, ahol ez már nem szolgálja a beteg érdekét sem.
A szakértők szerint akkor kell komolyan elgondolkodni az otthonon vagy szakellátáson, ha:
- Veszélyeztetés áll fenn: A beteg elvándorol, bekapcsolva hagyja a gázt, vagy agresszívvá válik a környezetével.
- Az ápoló kimerülése: Ha a gondozó családtag (többnyire a gyermek) már fizikailag és mentálisan is leépül, az a beteg ellátását is veszélyezteti.
- Szociális izoláció: A betegnek szüksége van ingerekre és közösségre, amit egy bezárt lakásban, egy magányos ápoló mellett nem kap meg.
A szakvélemények hangsúlyozzák: az idősek otthona nem „elfekvő”, hanem egy olyan biztonságos környezet, ahol a beteg szakszerű felügyeletet és – ahogy Ábel Anita fogalmazott – közösséget kaphat. Az otthonápolás feladása nem a szeretet hiánya, hanem sokszor a felelősségteljes döntés a család minden tagja érdekében.
