nlc.hu
Sztárok

Stohl Andrást már nem kísérte el a párja A Nagy Duettbe, sőt a következő adásban sem lesz ott vele

A Nagy Ő-győztes Kiss Kriszta nem volt ott a kedvese, Stohl András mellett.
Stohl András, fotó: Sajtószoba

Stohl András párját hiába lehetett látni eddig rendszeresen A Nagy Duett stúdiójában, Kiss Kriszta a múlt héten kihagyta a showműsort. Eddig ugyan mindig elkísérte a színész-műsorvezetőt A Nagy Duett felvételeire, most azonban nem volt ott vele a legutóbbi adáson, sőt a következőt, a hatodik élő-show-t is kihagyja. Ezt ő maga jelentette be.

Kiss Kriszta a közösségi oldalán jelezte, hogy ezen a héten sem megy el A Nagy Duett felvételeire. Posztjából pedig az is kiderült, hogy más elfoglaltsága akadt, ezért nem tudott ott lenni március 15-én, az ötödik adáson – szúrta ki a Femina.

Elárulta, bálba ment aznap. „Egy igazán elegáns bálba kaptam meghívást, ahol számomra nagyon kedves emberek társaságában lehetek. Biztos vagyok benne, hogy egy különleges és kellemes este áll előttem. András most a Nagy Duettben pontoz, és bár ma és jövő vasárnap nem tudom elkísérni Őt a műsorba, mert más eseményekre kaptam meghívást. Nagyon örülök annak, hogy mindketten ilyen különleges programokon vehetünk részt” – üzente Insta-követőinek.

Fotókon Kiss Kriszta A Nagy Ő, Stohl András választottja:

8 fotó

Stohl András nem költözik össze Krisztával

Ugyan szoros köztük a kötelék, azonban a hagyományos „összebútorozás” gondolatát határozottan elvetette Stohl András és párja. „Keresgéljük egymás életét, randevúzunk, találkozunk, szóval: mi együtt vagyunk Krisztával. De nem lakunk együtt, és nem is fogunk együtt lakni. (…) Mondtam Krisztának, hogy nem tudom, fel vagyok-e készülve az összeköltözésre, mire mondta, hogy »András, én nem akarok odaköltözni, nekem megvan a magam élete«. Úgyhogy én azt szeretném, hogy Krisztával mindennapos kapcsolatunk legyen, találkozzunk, legyen közünk egymáshoz, és ez is van. Segítjük egymást, mindennap beszélünk, és többször találkozunk egy héten. De nem vagyunk már gyerekek. (…) Amikor már felnőtt vagy, vannak saját beállt rigolyáid, van saját életed. (…) s, ahogy nekem is volt életem Kriszta előtt, úgy neki is volt élete előttem” – vallotta be a színész a minap egy interjúban.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Olvass A Nagy Duett versenyzőiről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top