nlc.hu
Sztárok

Szigligeti Ivett szívszorító poszttal köszöntötte Dudás Mikivel közös kislányukat a születésnapján

Szigligeti Ivett és Dudás Miklós kislánya, Nara március 17-én lett hét éves. Édesanyja megható poszttal köszöntötte őt, a január elején elhunyt apukájára emlékezve.

Az idén január első hetében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Dudás Miklós párja, Szigligeti Ivett egy megható poszttal köszöntötte a világbajnok kajakozóval közös kislányukat, Narát a 7. születésnapján.

Ma 7 éves lett Manci. Nézem ezt a képet, ahol még apró babaként Apa kezében vagy és eszembe jut, mennyire várt, mennyire szeretett és milyen büszke volt Rád attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettél. Ma is nagyon hiányzol nekünk… de tudom, hogy valahonnan fentről most is figyelsz és ugyanazzal a szeretettel nézel Mancira, mint azon a napon

– írta a közösségi oldalán a modell, majd így folytatta:

Mancika,
Te már eddig is mérhetetlen boldogságot adtál az életünkbe, most pedig hatalmas erőt adsz nekem ebben a nehéz időszakban. Apa és én együtt kívánjuk Neked, még ha Ő most nem is lehet itt velünk, hogy Te legyél a világ legboldogabb kislánya! Mindig vigyázni fogunk Rád. Én itt a földön, Ő pedig odafentről… és a szeretetünk örökké körülölel. Boldog Születésnapot Drága Kincsünk!

– zárta megrendítő sorait Szigligeti Ivett.

Dudás Miklós Szigligeti Ivett

Dudás Miklós és Szigligeti Ivett (Fotó: RTL)

Szigligeti Ivett: „A gyerekekkel próbáljuk túlélni a mindennapokat”

Ivett a tragédia óta többször is hírt adott már a közösségi oldalán arról, hogyan érez, hogy vannak a gyerekekkel, ám múlt héten az RTL Reggeliben interjút is adott.

„Azóta is keresem a helyemet a világban. A gyerekekkel próbáljuk túlélni a mindennapokat, nyilván próbálok erős lenni miattuk és értük.[…] Nekem nagyon sok erőt ad, hogy szerencsére mind a két gyerkőc nagyon hasonlít Mikire, külsőleg és belsőleg is. Hatalmas erőt ad, hogy rájuk nézek egy nehéz pillanatban, amikor nagyon megölelném Mikit. Jó érzés, hogy itt maradt belőle két kicsi”mondta könnyek között az édesanya. „Szoktam vele beszélgetni, nagyon sokat. Legtöbbször az autóban vagyok egyedül, és hát mostanában nem szoktam zenét hallgatni… Van, amikor csupa jó dolgot mesélek neki, van, amikor ott sírom ki magam. Hiszem és bízom benne, hogy ő ezeket hallja. Próbálom neki mindig mondani, hogy adjon valami kis jelet, és akkor én abba belekapaszkodom. Nekem ennyi elég, hogy még tovább tudjak lépni” – vallotta be.

2026. január 30-án volt Dudás Miklós temetése: halálának körülményei még mindig rengeteg kérdést vetnek fel, ám ezek egyelőre megválaszolatlanok. A kajakos holttestére Szigligeti Ivett talált rá január 5-én, ám halálának pontos oka két hónappal később is tisztázatlan, a rendőrségi nyomozásban eddig nem történt érdemi előrelépés.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top