Bárdosi Sándor és Dietz Gusztáv kapcsolata sosem volt felhőtlen, de a Nyerő Páros alatt határozottan megromlott. Sok vitájuk volt, általában semmiben nem értettek egyet, ebből pedig gyakran volt összetűzésük. Mivel egyikük sem tartja magában a sérelmeit, a médiában is sokszor szóltak erről a hírek: legutóbb a ketrecharcos kihívta egy meccsre a korábbi birkózót, ám válasz még nem érkezett.
Dietz Guszti felesége, Laky Zsuzsi is beszállt a csörtébe, méghozzá az utóbbi időben többször megemlített anyagi gondokkal kapcsolatban. „Egy egykori drogfüggő embertől nem lehet sokat várni. Egyébként nekem is van egy javaslatom Guszti számára, el kéne menni dolgozni. Ez ilyen. Én legalábbis ezt szoktam csinálni reggel héttől este tízig. Ha ezt ő is megtenné, lehet, nem kellene a dörgölőzésen gondolkoznia” – fogalmazott korábban Bárdosi.
Laky Zsuzsi keményen nekiment Bárdosi Sanyinak
A ma megjelent Story magazinban nyilatkozott az egykori szépségkirálynő, a beszélgetés alatt pedig ez a téma is megjelent, Laky Zsuzsi pedig nem fogta vissza magát, megvédte a férjét.
Nem is érdekel, honnan indult ez az egész történet, de az biztos, hogy Sanyi egy nagyon rosszindulatú és frusztrált ember, aki magával sincs rendben. Ez hamar beigazolódott a Nyerő Párosban is, ahol azt sem tudta, hogy jópofizzon Gusztival, de én már akkor mondtam, hogy kutyából nem lesz szalonna. A férjem lába nyomába sem érhet, főleg nem emberségből. Szégyellhetné magát, hogy családapa és edző létére így nyilatkozik egy édesapáról! Ez nem vall túl nagy intelligenciára, főleg nem érzelmi intelligenciára, bár meglehet, ezekről a szavakról ő még nem hallott. Távol áll tőlem, hogy valaki értelmi képességeit firtassam, de mégis ki kell mondjam: Sanyival régen is csak a mamutot verték volna agyon. Mindenki ismeri Guszti múltját, amit maga mögött hagyott, mégis ezzel dobálózik. Ilyet tényleg csak az tesz, akinek az intelligenciája nem éri el az alapszintet sem
– részletezte hosszan a modell-influenszer.
További részletek a Story magazinban:
