nlc.hu
Sztárok

Erre senki nem számított: Jakabos Zsuzsanna búcsúzott az Exatlontól

A TV2 sportrealityje, az Exatlon Hungary már az első héten meglepetést hozott: a mezőny egyik legismertebb versenyzője, Jakabos Zsuzsanna búcsúzott. Az Európa-bajnok úszó számára így a dominikai kaland a vártnál korábban ért véget.

A március 23-án indult évadban húsz sportoló versenyez a Dominikai Köztársaságban, köztük a Bajnokok csapatát erősítő, többszörös Eb-érmes úszónő is. Korábban Jakabos Zsuzsanna úgy nyilatkozott, hogy bár sokat gondolkodott a részvételen, végül a kíváncsiság győzött, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy teljesen más kihívások várnak rá.

Jakabos Zsuzsanna

Jakabos Zsuzsanna az Exatlon Hungaryben (forrás: TV2 Press/Fotocentral)

„Fizikailag jó állapotban vagyok”

Az úszásban minden nagyon strukturált: medence, pályák, ismétlődő mozdulatok. Itt viszont minden verseny más lesz, minden pálya új kihívást tartogat. Fizikailag úgy érzem, jó állapotban vagyok, az állóképességemmel és az erőmmel sincs gond. Inkább az a kérdés, mindezt hogyan tudom majd átültetni ebbe a teljesen más jellegű versenybe

– mondta Jakabos Zsuzsanna.

Bár a Bajnokok erősen kezdtek, a harmadik napon vereséget szenvedtek, így a piros csapatból került ki az első női párbajozó: Jakabos Zsuzsanna. A pénteki párbajban végül alulmaradt Vadkerti Adéllal szemben, így elsőként esett ki a versenyből.

Forrás: Blikk

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top