 |
Yorgos, a párizsi festő
Gyerekkoromban festő és régész szerettem volna lenni. A festő-őrület még az általános iskolában uralkodott el rajtam, amikor a folyosón megláttam Paul Klee, Van Gogh reprodukcióit. Volt egy Rembrant is, ami nagyon tetszett. Persze, akkoriban azt sem tudtam, ki festette ezeket a képeket
De magával ragadott a képzelet: híres művész leszek! Elég vicces lehettem, a szüleim pedig teljesen meg voltak rémülve: Juj, vége a gyereknek! Így is volt, tényleg végem volt, mert aztán jött a Beatles-mánia, Rolling-őrület. Néhány hónap múlva már zenésznek készültem. Gyorsan elkezdtem dobolni tanulni. Tanulni? A görög néptánccsoport volt az első zeneiskolám.
Magyar vagyok
Mire felnőttem, legalább hatféle verziója volt a nevemnek. A Georgiosból végül György lett az anyakönyvemül szolgáló papírdarabon. A szüleimet, a hasonló, baloldali gondolkozású menekült görögökkel együtt befogadta ez az ország, munkát, kenyeret adott. Lakást, otthont, szeretetet, mindent. Nem benyalásból mondom, így volt.
Először az ózdi Lenin Kohászati Műveknél dolgoztak, nemrégiben elvesztett öcsém gyermekparalízise miatt költöztünk Pestre. A Kőbányai úti görög gettóban éltünk, minden szombaton görög buli volt. Felső tagozatra már magyar iskolába jártunk, az utcán pedig beverekedtük magunkat a legmenőbb galerikbe. Koncertekre jártunk, Bergendyre a Ganz Művelődési Házba, Illésre. Barátokat szereztem, sokat kaptam tőlük. Ezért érzem itthon nagyon otthon magam, mert magyarként nőttem fel.
Tzortzoglou Georgios /Yorgosz
– Zenész, képzőművész
– Elvált, két lánya van: Teodóra 15 éves, Zoé 13 éves
– Zenekarai: Vízöntő, Kolinda, Gépfolklór, Kaláka, Neoton, Zsarátnok, Barbaro, Balkan Fanatik
A Balkan fanatik honlapja »
Apám mindenképpen azt szerette volna, ha mérnök leszek, be is nyomott egy középiskolában, ahol általános műszerészként végeztem. Utáltam az iskolát, nem sokat láttak a tanárok. A zene egyre fontosabb lett, doboltam ezerrel. Bár soha nem tanultam, autodidaktaként kezeltem a hangszert, iskoladobosból hamar váltottam a Rolling Stones számokra, és a Bihari Táncegyüttest is fél év elteltével otthagytam az első igazi zenekar ütősének állva. Évekig csináltuk a Kolindát. Aztán létrehoztuk a Gépfolklórt, délszláv, balkán zenét játszottunk, már akkor az ún. világzene útján járva. Mindig is az volt az álmom, hogy népi hangszereket is használva a tardicionális dallamok kincsek, amiket át kell menekíteni – rockos, beatesebb, a kornak inkább megfelelő hangzásban szólaljanak meg. Így hoztuk létre a Barbarót és legutoljára a Balkán Fanatikot is.
Egy szabad ember
26 éves voltam, amikor először jártam Görögországban. Megrázó volt. Gombóc a torkomban. Szóval klassz dolog volt, de megrázó. Olyan furcsa volt minden. Az ember egy életen át Görögországról álmodik, elképzeli százszor, ezerszer. Már nem is tudom, mi hatott rám legjobban, azóta annyi sok élmény ért kint. Rengeteget vagyok lent. Főleg azután, hogy 2000-ben megnyertem egy Onassis néprajzi ösztöndíjat. Akkor vagy jó öt évet keményen, szinte teljes egészében Görögországban töltöttem. Motívumokat gyűjtöttem, rengeteget rajzoltam, festettem. Volt egy klassz kis kiállításom, anyagi sikereim is voltak. Nem függtem senkitől. Olyan jó érzés volt, hogy van pénzem, persze, ne arra gondolj, hogy Rolls Royce-szal jártam, még csak a legdrágább éttermek sem vonzottak. De nem kellett arra gondolnom, hogy jaj, holnap mi lesz
?
Színpadról a stúdióba
 |
A szerelem, az más. Abba belehalok Hát persze.
Ma már jobban élvezem a stúdiómunkát, ritkán énekelek. Inkább szövegeket írok, ha kell, a népdal-feldolgozás inspirál. Mivel nem tudnék mást csinálni, maradok az én balkáni világomnál.
Fotók: www.warnermusic.hu
